Csökkentse cége HR költségeit, növelje eredményességét egészségneveléssel!
A munkavállalók egészsége, közérzete komoly versenyelőny a cégek számára! A dolgozók jó közérzetével foglalkozó téma népszerűsége az utóbbi pár évben jelentősen nőtt és egyre több szervezet felismerte már a munkavállalók jó közérzetével foglalkozó programok és kezdeményezések egyre növekvő fontosságát és előnyeit.

A jó hír az, ha nincs is olyan helyzetben, hogy el tudjon végezni egy átfogó elemzést, sok olyan lépés van, melyet megtehet annak érdekében, hogy előmozdítsa a jó munkahelyi közérzetet.

• A táppénzes hiányzások 48 százalékát mozgásszervi megbetegedések okozzák?
• Az egy főre jutó munkából való hiányzás évente átlagosan 18,4 nap, ami a munkáltatónak 3,5 heti munkából való kiesést jelent?
Huszti Nóra a – munkahelyi egészségneveléssel is foglalkozó - Personal Best Kft. ügyvezetője a következőképpen kommentálta a magyarországi helyzetet:
”Sajnos a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy habár az Mvt. munkáltatói felelősségi körbe vonja a veszélyek azonosítását, a kockázatok becslését és kezelését is, mégis a legtöbb munkahelyi kockázatértékelési dokumentáció csak felületesen érinti a munkavállalókat érintő egyik leggyakoribb problémakört, a mozgásszervrendszeri kockázatokat.
Maga a váz- és izomrendszeri betegségek tömeges előfordulása azonban nem elhanyagolható jelenség, hanem társadalmi méretű probléma. Az EU-s felmérések statisztikai kimutatásai szerint minden második munkavállalót érint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy adott vállalat munkavállalóinak 50 százaléka úgy végzi a munkáját, hogy közben egyre súlyosbodó mozgásszervi tünetek alakulnak ki náluk. A bevezető tünetek először csak kevésbé, majd egyre jobban befolyásolják a munkavégző képességet, ami számos negatív következménnyel jár a dolgozóra és a munkáltatóra nézve is.
Reméljük, hogy egyre több felelős és kiválóságra törekvő cég építi be vállalatvezetési gyakorlatába az egészségvédelem és egészségfejlesztés folyamatrendszerét, amely képviseli a munkavállalók alapjogait, miközben a cégeket hozzásegíti a törvényes, sikeres, eredményes munkavégzés feltételeinek biztosításához.
A jövő munkahelyeinek, a sikeres vállalatok kihívásokkal, változásokkal teli világában kulcsfontosságú tényezője lesz a munkaszervezés egészségalapú megközelítése. Az egyén egészsége értékké, fenntarthatósága közös érdekké válik. Néhány egyszerű lépéssel és némi odafigyeléssel komoly eredményeket érhetünk el a dolgozók közérzete, egészsége javításának érdekében– tette hozzá a szakember – mely hosszabb távon jelentős költség csökkenést, és hatékonyságnövelést jelent a munkaadók számára.”
AZ JÓ KÖZÉRZET MEGTEREMTÉSÉNEK LEGFONTOSABB ELEMEI
✔ Egészséges munkakörnyezet megteremtése
✔ Egészségalapú munkaszervezés kialakítása
✔ A munkahelyi egészségvédelem, egészségfejlesztés stratégiai szintre emelése
✔ Dolgozói egészségtudatosság fejlesztése
✔ Dolgozók életvezetési szokásainak fejlesztésében való segítségnyújtás
Eljött a cselekvés ideje!

Egy sor egészségügyi és közérzeti kockázata van annak, ha órákon át ül a számítógép előtt nem megfelelő testtartással. Több munkanap vész kárba mozgásszervi megbetegedésekkel összefüggő
betegszabadság miatt, mint egyéb betegségek okán. Néhány egyszerű lépéssel segíthet munkavállalóinak megszabadulni rossz szokásaiktól, melyek kényelmetlenséghez és hosszan tartó fájdalmakhoz vezetnek.
4-ZÓNA koncepció, az ergonomikus munkaállomásért

A 4-Zóna koncepció megmutatja, hogy melyek az irodai munka kockázatos pontjai, és ezen keresztül segít beazonosítani azokat a termékeket, melyek segítenek a már meglévő munkaállomást olyan ergonomikus környezetté alakítani, mellyel a különböző bántalmak megelőzhetők, vagy akár megszüntethetők.


A helytelen testtartás miatt kialakuló kellemetlen, szorító hátfájás hosszú távon maradandó károsodáshoz vezet. Ha a szék nem ad megfelelő támasztékot a gerinc számára, létfontosságú azt a megfelelő háttámasz segítségével biztosítani.

A csuklóban kialakuló kellemetlen, szorító érzés hosszabb távon állandósulhat, melyet a megfelelő csuklótámasszal tudunk megelőzni.

A nyak és a fejfájás igen gyakori probléma, melyet ugyanakkor nagyon egyszerűen lehet enyhíteni. Monitor, vagy laptop állvánnyal megfelelő magasságba emelhetjük a kijelzőt, így csökkentve a nyaki izmok folyamatos terhelését.

A tiszta és rendezett munkakörnyezetben, melyet megfelelő asztali kiegészítőkkel és tisztító eszközökkeltudunk elérni, sokkal koncentráltabb, hatékonyabb munkavégzést tesz lehetővé.
Végezze el még ma munkaállomásának kockázatelemzését, hogy megismerje annak gyenge pontjait és tippeket kapjon azzal kapcsolatban, hogyan csökkentheti egészségügyi kockázatait és növelheti hatékonyságát. Az elemzés elvégzéséhez, mely mindössze néhány percet vesz igénybe, kérjük, kattintson ide.
Fitness az irodában!
A fizikai környezet mellett nagyon fontos a munkavégzés módja, az, hogy a munkavállalók tisztában legyenek rossz munkahelyi szokásaikkal és igyekezzenek azokat megváltoztatni. Ebben is segít az a kisfilm, melyben Katus Tamás, a Testnevelési Egyetem adjunktusa ad hasznos tanácsokat az egészséges irodai munkavégzéssel kapcsolatosan.
ÉLJEN AZ INGYENES TESZT LEHETŐSÉGÉVEL!
Amennyiben felismerte az ergonomikus munkakörnyezet fontosságát, kérje az ingyenes tesztet, melynek során szakképzett szaktanácsadóink segítenek ingyenesen felmérni munkaállomását és kihelyezik a megfelelő ergonómiai kiegészítőket. Az ingyenes teszt során, saját bőrén érezheti, hogy mekkora különbség egy egészséges, ergonomikus munkakörnyezetben dolgozni.
Kérje az ingyenes tesztet az [email protected] email címen, vagy a +36 1 5500 177-es telefonszámon.
„Az egészséges munkakörnyezet kialakítása mellett figyelembe kell venni az egyéni adottságokat is - szögezte le Huszti Nóra.

Irodai ergonómiával kapcsolatban bővebb információért, kérjük, látogassa meg weboldalunkat:
http://ergo.fellowes.com/HU/
Amennyiben egyéb kérdése van, vagy szeretné, ha cégénél ingyenesen tesztelhetnék termékeinket, kérjük, írjon az [email protected] email címre.
Kreutz László
Fellowes Hungary Kft.
Értékesítési és Marketing Igazgató

- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Köllner Zsófia, a Linguina alapítója és a Business Fest HR Hacks színpadi előadója arról beszél, hogyan lehet a céges nyelvtanulást... Teljes cikk
A bér- és humánügyviteli szolgáltatások terén piacvezető szerepet betöltő NEXON 2025. június 1-től telefonos ügyfélszolgálati rendszerét... Teljes cikk
Az „Egy nap a site-on” programmal formálja munkavállalói szemléletét a B+N. Teljes cikk
- Psychological safety: a recipe for success in the best workplaces 3 hete
- Elmehetek-e munkaidőben orvosi vizsgálatra? 1 hónapja
- A kultúra és nem a politika határozza meg, hogy a dolgozók beszélnek-e a mentális problémáikról 1 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az Eve Power Hungary Kft.-nél 1 hónapja
- Így őrizhető meg a dolgozók mentális egészsége 2 hónapja
- Táppénz ideje alatt vállalhatok alkalmi munkát? 2 hónapja
- 14 millió dolláros egészségügyi és wellness központot nyit dolgozóinak Alabamában a Hyundai 2 hónapja
- Mitől alakul ki és mit tehetünk a szemszárazság ellen? 2 hónapja
- Van megoldás az önbizalom-romboló kopaszság megszüntetésére! 2 hónapja
- Tehetséggyárat nyitott a BMW Debrecenben 3 hónapja
- Ezzel kell vigyáznia annak, aki irodai kávét iszik 3 hónapja