Egymillióval kevesebb állás az AIDS miatt
A munkaadókat és munkavállalókat hívta fel az AIDS elleni küzdelemre világszerte a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) AIDS Világnapi (december 1.) közleményében. Az AIDS terjedése akadályozza a gazdasági fejlődést és rontja a munkaerő-piaci helyzetet a betegség által leginkább érintett országokban - hangsúlyozták a szerzők.
A vizsgált országok gazdasági növekedése átlagosan 0,5 százalékkal volt kisebb 1992 és 2004 között a betegség terjedése miatt, a munkaerőpiac növekedése 0,3 százalékkal lassult.(A két adat a legrosszabb helyzetben lévő afrikai részeken 0,7%, illetve 0,5%, és itt 'veszett el' az évi 1,1 millió új munkahely is az AIDS miatt)
A világszerte élő 2,3 millió AIDS-fertőzött gyermek és 15 millió AIDS-árva helyzete a legnehezebb: felnőve alig találnak legális munkalehetőséget az AIDS-sújtott országokban, ahol a fiatal munkanélküliek aránya két-háromszor akkora, mint a felnőtt dolgozó korosztályé. A szegénység pedig tovább növeli a betegség további terjedésének veszélyét: az új fertőzöttek fele fiatal, vagyis naponta (!) 5-6000 15 és 24 év közötti fiatal fertőződik meg.
A 2005-ös év során világszerte hárommillió dolgozó volt részben vagy teljes egészében munkaképtelen az AIDS miatt (háromnegyedük a Szaharától délre él).
A beteg, vagy AIDS-ben meghalt szülők miatt a gyerekek kénytelenek munkába állni, így kimaradnak az iskolarendszerből, és olyan munkát kénytelenek vállalni, ahol a betegségnek még inkább ki vannak téve. Az ILO 2002-es gyorsfelmérése megállapította: Zambiában 23-30%-kal nőtt a gyerekmunka aránya az AIDS miatt. Egy 2004-es ugandai kutatás szerint az AIDS általérintett háztartásokban élő gyermekek 95%-a dolgozott valamilyen formában. A munkára kényszerülő gyerekek 16%-a - főleg lányok - nappal és éjszaka is dolgozott. A csekély számú legális munkalehetőség miatt a fiatalok kénytelenek feketemunkát vállalni - gyakran a szexiparban. Az oktatásból kimaradó gyerekek pedig - megfelelő képzettség híján - nem fogak tudni jó állásokat vállalni, amikor elérik a felnőttkort, s ez is csökkenti a szegény országok kiemelkedésének esélyeit.
Horn Gabriella
Az ILO hivatalos tájékoztatása nyomán
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk