kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Előrejelzés: ekkora lehet a munkanélküliek aránya 2024-ben

A munkaerőpiac négy egymást követő negyedév GDP-csökkenése mellett is rendkívül feszes maradt, idén várhatóan növekedni fog a versenyszféra foglalkoztatottsága - derül ki az Egyensúly Intézet elemzéséből.

Előrejelzés: ekkora lehet a munkanélküliek aránya 2024-ben-
images

Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint a magyar GDP 2023-ban 0,6 százalékkal csökken. Az agytröszt a következő években a növekedés újraindulására számít: a GDP bővülése 2024-ben elérheti a 3,2 százalékot, majd 2025-ben a 3,1 százalékot. A magyar gazdaság növekedésének motorja az újrainduló fogyasztás és a beruházások lehetnek.

Az elemzés szerint a munkaerőpiaci kereslet nagyfokú ellenállóságot tanúsított az elmúlt év során. A 2023 harmadik negyedévében meginduló gazdasági növekedés miatt az Egyensúly Intézet az idén a versenyszférában foglalkoztatottak számának 0,8 százalékos növekedésére számít, a következő években pedig az ideihez hasonló dinamikára. A munkanélküliek aránya idén 3,9 százalék, jövőre 3,7 százalék lesz Magyarországon. 2023-ban a kétszámjegyű nominális béremelkedés ellenére 1,6 százalékkal csökken a bérek vásárlóereje. Jövőre a feszes munkaerőpiaci kondíciók és az élénkülő konjunktúra miatt újra kétszámjegyű béremelkedésre és pozitív reálbér-dinamikára lehet számítani. 2027 végére valószínűsíthető a minimálbér és a garantált bérminimum összeolvadása. Noha a sajtóban 400 000 forint feletti szinten történő összeolvadásról is szó esett, az Egyensúly Intézet GDP- és inflációs előrejelzése alapján a négyéves folyamat végére valószínűbbnek tűnik egy 350–370 000 forintos szint a négyéves periódus végén.

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk

Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van

Az Egyesült Államokban tízből négy pedagógus a kiégés tüneteivel küzd, az európai tanároknak pedig közel fele kisebb vagy nagyobb fokú stresszt... Teljes cikk

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk