kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

EU: nőtt a foglalkoztatottak száma

Emelkedett a foglalkoztatottak száma tavaly az Európai Unióban és még inkább az euróövezetben a tavalyi év utolsó negyedében.

images

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden közölte, hogy az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Éves összevetésben a 19 uniós országot tömörítő eurózónában 1,2 százalékkal, az összes, 28 uniós tagállamban pedig 1,0 százalékos volt a növekedés.

Tavaly december végén 229,9 millió ember dolgozott az Európai Unióban, ezen belül 151,9 millió az euróövezetben.

Negyedéves szinten Máltán (+1,7 százalék) és Horvátországban (+0,8 százalék) ugrott meg legnagyobb mértékben a foglalkoztatottság, majd Spanyolország, Luxembourg, Lengyelország, Portugália és Svédország következett, egyaránt 0,7 százalékos bővüléssel. A sereghajtó Észtországban viszont 2,4 százalékkal, Nagy-Britanniában 1,0 százalékkal, Litvániában pedig 0,3 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma.

Magyarországon az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 2,9 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma a tavaly október-decemberi időszakban.

Éves alapon Magyarországnál csak Máltán (+4,6 százalék) és Spanyolországban (+3,0 százalék) mértek jobb adatot.

Az uniós statisztikából hiányoznak ciprusi és román adatok, a többi 26 uniós tagállam adatsora teljes a tavalyi egész évre.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk