kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Felszámolják a Mal-t, a munkahelyeket újjászervezéssel próbálják menteni

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. irányítását állami vagyonfelügyelő veszi át - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán. A munkahelyek megtartása érdekében a Mal jó együttműködésre törekszik a kijelölt felügyelővel.

Felszámolási eljárást rendelt el szerdán a Veszprém Megyei Bíróság a Mal Zrt. ellen a vállalat egyik hitelezőjének indítványára. Az eljárás ideje alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztosítja a megfelelő forrást a munkahelyek megőrzését szolgáló, ésszerű intézkedésekre.

2012 szeptemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették a Mal-t, így irányítását és folyamatos működtetését a felszámolási eljárás idején állami tulajdonú vállalat, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át. Az ilyen kiemelt vállalatokra a csődtörvény alapján kivételes felszámolási szabályok vonatkoznak.

Az eddigi próbálkozások nem segítettek

A Mal Zrt. a korábban elfogadott átszervezési terv ellenére sem rendezte fennálló tartozásait, ezért a hitelezők türelme elfogyott. Mivel a vállalat önerőből végzett újjászervezése kudarcot vallott, a térség foglalkoztatási helyzetének jelentős romlása és a környezeti károk kialakulása kizárólag gyors állami lépésekkel előzhető meg - áll az NFM közleményében.

"Az azonnali és határozott kormányzati beavatkozással biztosítható a gyártáshoz szükséges ingatlanok és eszközök megtartása annak érdekében, hogy a termelés tovább folytatható legyen egy új, követelésektől mentes vállalatban" - hangsúlyozza az NFM.

A vállalatot fizetési moratórium illeti meg, vagyis beszállítói nem függeszthetik fel folyamatos ellátását. A működés zavartalan fenntartása elengedhetetlen a technológia sérülékenysége miatt illetve a vevőkör zökkenőmentes kiszolgálása érdekében. Az így nyert több milliárdos forrás megfelelő likviditást biztosíthat egy valóban eredményes újjászervezés lebonyolításáig.

Több ezer munkahely kerülhet veszélybe

A Mal Zrt. működésének fenntartása azért is fontos, mert több ezer munkahely függ tőle nemcsak a társaságnál, hanem a beszállító kis- és középvállalatoknál is. Egy esetleges üzemszünet - tartson bármilyen rövid ideig - akár környezeti katasztrófát, egyéb súlyos károkat is okozhatott volna - hívja fel a figyelmet az NFM, hozzátéve, hogy mivel a vállalat nemzetközi szinten is keresett termékeket állít elő versenyképes áron, a gyártás egy, a hitelterhek alól mentesített vállalatban néhány éven belül nyereségessé tehető.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója szerint a munkahelyek megtartása érdekében fontos, hogy jól együttműködjenek a kijelölt felügyelővel. Bakonyi Zoltán megjegyezte: a vörösiszap-katasztrófát követően elrendelt kilenchónapos állami felügyelet alatt is tökéletesen együtt tudtak dolgozni a felügyelőkkel. A szerdán elrendelt vagyonfelügyelet időtartamáról a vezérigazgató nem tudott nyilatkozni.

A hitelezők lépését valószínűleg az motiválhatta, hogy kedden az illetékes bíróság jogerősen megállapította a cég kártérítési felelősségét a két és fél évvel ezelőtti halálos áldozatokat is követelő iszapömlés miatt.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk