kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Húsvét után öt napig sztrájk a Volánnál

Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei – tájékoztatott az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke csütörtökön.

images

A közlemény szerint az alágazati kollektív szerződést aláírók – a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége – a sztrájkról a munkáltató nevében tárgyaló Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségét értesítették.

A Volán-társaságok szakszervezetei hetek óta tárgyalnak a béremelés mértékéről a munkáltató és a tulajdonos (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) képviselőivel, de mostanáig nem sikerült megállapodniuk. Annak ellenére sem, hogy a munkáltató ajánlata is elmozdult a nulláról, de még mindig nem éri el a munkavállalók képviselői által menet közben jelentősen csökkentett követeléseit: 3 százalékos bérfejlesztést és havi ötezer forintos béren kívüli juttatást szeretnének.

A szakszervezet szerint nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni, ezért ma bejelentették az ötnapos sztrájkot, hogy munkabeszüntetéssel kényszerítsék ki a megfelelő béremelést – közölte Baranyai.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk