Idén halt meg a legtöbb újságíró 1994 óta
Idén halt meg a világon a legtöbb újságíró 1994 óta hivatásának gyakorlása közben, az áldozatok csaknem fele Irakban vesztette életét - állapította meg a Bizottság az Újságírók Védelmében nevű New York-i központú szervezet.
A legveszélyesebb hely Irak volt, ahol 31-en haltak meg. Közülük 24-et célzatosan gyilkoltak meg, heten különböző fegyveres akciók során, kereszttűzbe kerülve vesztették életüket.
Irakban idén 12 újságírókat kísérő személy - több testőr és sofőr - is meghalt. Az iraki invázió kezdete, 2003 márciusa óta összesen 124 riporternek és 49 kísérő személynek kellett megválnia életétől az arab országban.
Joel Simon, a szervezet ügyvezetője elmondta: Irakban az újságírókat rendszeresen "levadásszák", meggyilkolják. Az áldozatok majdnem kizárólag irakiak. Nagy részük a helyi médiának dolgozott, de többen a The New York Times, az ABC News, a Reuters vagy az AP munkatársai voltak.
A második legkockázatosabb hely a világon az újságírók számára Szomália volt, hét újságíró haláláról tudni. "Pozitív fejlemény", hogy 15 éve első ízben nem gyilkoltak meg egy riportert sem Kolumbiában, és 8 éve egy újságírónak sem kellett meghalnia hivatása miatt a Fülöp-szigeteken.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk
- Az EU 6 millió euróval támogatja az ukrajnai újságírókat 2 éve
- Munkahelyekért tüntettek fiatalok az iraki Bászrában 2 éve
- Tavaly hatvankét újságírót öltek meg meg a munkájával összefüggésben 2 éve
- Online játékban lehet kipróbálni, milyen az újságírók munkája 3 éve
- Négy év börtönre ítélték a járványról tudósító kínai újságírót 3 éve
- Új lapot indíthatnak az Index felmondott újságírói 4 éve
- Újságíróképzést indít a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 4 éve
- Új főszerkesztő a Magyar Nemzetnél 4 éve
- Egyre több támadás éri a munkájukat végző újságírókat 4 éve
- Így dolgozhatnak ezután az újságírók a Parlamentben 5 éve
- Újraindul az újságírók képzése 5 éve