Idén is keresik az év bérszámfejtőjét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHagyományteremtő szándékkal immár negyedik alkalommal hirdetik meg 2011. őszén az Év Bérszámfejtője versenyt, amelynek célja, hogy az e területen dolgozó szakemberek lehetőséget kapjanak szakmai tudásuk bemutatására, összemérésére.
A versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, képes megoldani összetett, bonyolult feladatokat, vagy egyszerűen csak érdeklődik a bérszámfejtés iránt, s ki szeretné próbálni szaktudását.
Előnyben vannak azok, akik már tapasztalattal rendelkeznek ezeken a területeken, hiszen a kérdések megválaszolása sokkal könnyebb, ha a versenyzőnek már van gyakorlati tapasztalata. Az internetes fordulókon az anonimitást a versenyző kérheti, ám a szóbeli döntő már élőben zajlik.
A bérszámfejtő verseny két internetes fordulójának legjobb 20 versenyzője vehet részt a döntőben, ahol személyesen is bizonyíthat a többtagú zsűri előtt. A szakmai zsűri tagjai: a számvitel, pénzügy, ügyviteli területek élvonalbeli szakértői.
Információ a versenyről: www.azevszakmaiversenyei.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?