kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Idén még adómentes a minimálbér

Idén még nem érintik a minimálbér adómentességét a kormány gazdasági akciótervének részeként kedden bejelentett intézkedések, de Orbán Viktor kabinetje várhatóan fokozatosan bevezeti a minimálbér adóterhelését.

A miniszterelnök az MTI-nek a minimálbérre vonatkozó kérdésére - az akciótervet ismertető keddi parlamenti beszéde és viszonválasza után, az Országházból távozóban - annyit mondott: fokozatosan, két éven belül, azaz 2012 január elsejéig kell bevezetni az új rendszert, hogy "folyamatosan vezessük ki az adójóváírást, és folyamatosan terheljük rá a minimálbérre az egy kulcsot".

Orbán Viktor a gazdasági akciótervet ismertetve a parlamentben azt mondta, egykulcsos családi jövedelemadó bevezetését tervezik, amelyre két év alatt állna át az ország úgy, hogy ennyi idő alatt 1,3 millió munkavállalót vonnak be az adórendszerbe, és ennyi idő alatt kivezetik a rendszerből az adójóváírás intézményét. Indítványozta, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó esetében 16 százalékos legyen az adókulcs.

"Ennek az adórendszernek mindenki nyertese lesz, az átállás pedig fokozatosan, a teherbíró képességnek megfelelő ütemben történik majd" - jelentette ki a kormányfő.

Az MTI megszólaltatta Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert is, aki annyit közölt: a kormány kedden bejelentett intézkedési tervei legkorábban a jövő évtől érinthetik a minimálbér adómentességét.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk