Orbán Viktor szavai után messzebbre került a 2023-as minimálbér megállapodás
Már majdnem megvolt a jövő évi minimálbér megállapodás, amikor Orbán Viktor bejelentette, nincs mód további munkaadói járulékcsökkentésre.
Kedden a KAVOSZ ünnepi rendezvényén felszólalásban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, nem csökkenthetők tovább a járulékok, ezt a költségvetés ugyanis nem tudná kigazdálkodni. Ez alapjaiban rengette meg a jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokat a Portfólió információi szerint.
A munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei ugyanis már közel voltak egy olyan megállapodáshoz, amelynek része lett volna a költségvetési szerepvállalás, 2-3 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentés révén.
Újra le kell ülnünk a szakszervezetekkel tárgyalni, mert a megállapodás közelében voltunk a minimálbéremeléssel kapcsolatban, ami közelítette volna a várható infláció mértékét. A munkáltatók részéről azonban ennek az volt a feltétele, hogy 2-3 százalékponttal csökkentse a kormány a munkáltatói járulékot, ahogy az előző években is tette – mondta a lapnak Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?