kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így javít dolgozóinak munkakörülményein az Aldi

A szálló por mintegy 80 százalékát kiszűrő légtisztító berendezést telepített logisztikai központjában az Aldi - írja a Napi.hu.

Három műszakban körülbelül 400 raktári munkás dolgozik az Aldi biatorbágyi logisztikai központjában, mely 53 ezer négyzetméteres területével az ország egyik legnagyobb egylégterű raktára. A napi.hu arról ír, hogy az Aldi a logisztikai központ légterébe 24 porszűrőt szerelt fel, melyekkel a korábbi pormennyiség 75-80 százalékát képesek megszűrni. A szálló por több területen is problémát okozhat: rontja a dolgozók közérzetét, hosszú távon az egészségüket is veszélyezteti, ezen kívül a raktári gépek élettartamát is csökkentheti.

A cikk szerint a dolgozók már az első nap jelezték, hogy a tisztább levegőnek köszönhetően jobb a közérzetük, emellett 30 százalékkal csökkentek a takarítási költségek.

Napi.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk