A híres Aranybika szálló lesz a Mathias Corvinus Collegium debreceni központja
A patinás Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - jelentette be az MCC kuratóriumának elnöke.
Az eklektikus stílusban, Hajós Alfréd tervei alapján 1915-ben épült Aranybika szállóOrbán Balázs közölte: az MCC megvásárolta és felújítja az épületet. Először a szálloda "új szárnyát" alakítják át, addig a régi szállodarészben kezdődik meg a képzés, amely később a felújított részben működik tovább. Ezután újítják fel a régi épületet, amelyet ismét szállodaként működtetnek majd.
Budapest után a vidéki egyetemi városokban nyitja meg központjait az MCC, ahol az általános iskolától az egyetemekig vehetnek részt ingyenes tehetséggondozó programokban a fiatalok - mondta az elnök.
Jelezte, hogy az MCC a vidéki központok létrehozásával értékeket is ment, azzal, hogy felújítja, megóvja az épített örökségként számon tartott nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket. A beruházás következtében az ingatlanok visszanyerik a városban korábban betöltött központi szerepüket.
Párját ritkító kezdeményezés
Az MCC képzési programjait kihagyhatatlan, párját ritkító kezdeményezésnek nevezte, amellyel már a debreceni fiatalok is megismerkedhetnek.
Hozzátette, hogy Debrecenben visszaállítják az Aranybika régi hírnevét: a szállásfunkció mellett a korábbi kulturális-közösségi terek is visszatérhetnek az Aranybikába, ugyanis az ingatlanhoz tartozó hangversenyterem megóvásáról is tárgyal a Mathias Corvinus Collegium a város vezetésével. A tervek szerint a helyiek nyilvános rendezvényeken és kulturális programokon vehetik majd birtokba az ikonikus épületet.
Orbán Balázs kiemelte: az ingatlant értékesítő cég tulajdonosával rendkívül korrekt szakmai párbeszéddel sikerült mindkét fél részére előnyös megállapodást tető alá hozni. Mindkét fél abban volt érdekelt, hogy a nagy múltú épülethez méltó funkciók társuljanak, és az Aranybika visszanyerje régi fényét.
"Tájseb"
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester üdvözölte, hogy a korábban a kultúrának, a művészeteknek is helyet adó épületegyüttes immár tudásközpont funkcióval is kiegészül. Debrecennek is fontos a tehetséggondozás, és az, hogy az MCC is "konzervatív-keresztény módon gondolkodik a képzésről" - fűzte hozzá.
Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő azt mondta: az új szállodarész jelentős átalakításával egy "tájseb" szűnik meg a debreceni belvárosban. Helyi tradíciónak nevezte, hogy Debrecen belvárosában sok oktatási intézmény van, hozzátéve, a számukat gyarapítja a jövőben az MCC tehetséggondozó központja.
A városban jelenleg is elérhető az MCC fiatal tehetség programja, valamint a középiskolás program. Szeptembertől - egyelőre ideiglenes helyszínen - elindul az akadémiai képzés a juniorképzéssel, az egyetemi programmal és a posztgraduális képzésekkel - ismertette Bognár István, az MCC regionális képviselet-vezetője.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- "Valós a félelem" – kemény állítások mérgező anyagokról és vendégmunkásokról a CATL–nál 4 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 5 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 5 hónapja
- Felpörgeti a toborzást a CATL Debrecenben – duplájára nőhet a dolgozói létszám 6 hónapja
- Nincs szánalmasabb közhely annál, hogy "ezek a mai fiatalok" 6 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 6 hónapja
- Toborzási roham a BMW-gyárban – ekkora bért kínálnak a kezdőknek 6 hónapja
- Hihetetlen, mennyit keresnek a marketingesek Magyarországon - az EU top 3-ban a fizetések 6 hónapja
- "Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze" – több ezer új munkahely a BMW gyárban 7 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 7 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?