kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Ismét csődközelben a General Motors

Még több állami pénzre van szüksége a General Motors amerikai járműgyártó óriásnak - állapítja meg a The Wall Street Journal amerikai pénzügyi lap hét végi számában. Legalább további 5 milliárd dollárról lenne szó, hitelként. Az átalakítási tervvel kirukkolni kénytelen járműipari vállalat felé az állam kétféle megoldással próbálkozhat: vagy folyósítja a pénzt, vagy a cég elleni csődeljárás részeként keres pénzügyi hátteret - fogalmaz a lap újságírója.

A törvényhozásban átment amerikai gazdaságmentő csomag által kínált lehetőségek Obama héten várható megerősítésével nyílnak meg. A GM-nek már egy 17 milliárd dolláros kormányzati támogatás részeként 13,4 milliárd dollárnyit kilátásba helyzetek, de állítólag ha ezen felül nem kap még támogatást, akkor csődöt jelenthet. Márpedig ennek lehetőségét eddig határozottan elvetette.

A GM dolgozik a szanálási tervén, melynek tartalmaznia kellene, miként húzza ki magát a válságból. Ám a szakszervezetekkel és a GM kötvények birtokosaival folyó tárgyalásoknak nincs a végén, így nem valószínű, hogy időre elkészül vele, és ebben a tervben szerepel a további pénztámogatás igénylésének terve is.

A lap szerint március végéig is eltarthat a bizonytalanság, mert valószínűleg a szanálási terv bemutatásának határidejét addigra tolnák ki. A csődbejelentés gondolata ugyanakkor állítólag már novemberben felmerült a vállalat belső köreiben. Az előkészületekről tájékozottak szerint Rick Wagoner, a vállalat feje decemberben csődügyekben jártas jogászokat és tanácsadókat keresett meg.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk