kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Keresik 2008 legjobb vállalatait

Tizenegyedik alkalommal hirdette meg az Év Vállalata Díj 2008-as pályázatát a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME). A díj a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó hazai kis- és középvállalatok, illetve nagyvállalatok elismerése. Az elismerést október 15-én adják át.

A díjra érdemes vállalatot bárki jelölhet, vagy bármely vállalat maga is pályázhat. Az MKME közleménye szerint nem csak olyan cégek jelentkezhetnek, amelyek már vontak be fejlődésükhöz kockázati és magántőkét, hanem olyanok is, amelyek iránt érdeklődhetnek a befektetők. A díjat kis- és középvállalatok, illetve a 250 főnél többet foglalkoztató, 5 milliárd forint összegnél magasabb éves árbevételű nagyvállalatok kategóriájában írták ki. A pályázatokat szeptember 23-ig lehet elküldeni az MKME részére.

A korábbi díjazottak van a többi között a Pannonpower, a Waberer's, az Euromedic, a Graphisoft, a Pharmavit és a Synergon.

FH/ Hír Tv
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk