Kétmillió képzett bevándorlóra lenne szüksége Németországnak
A krónikus szakemberhiány megszüntetésére Németországnak a következő években kétmillió képzett bevándorlóra lenne szüksége - jelentette ki a német munkaügyi hivatal vezetője a Die Welt német konzervatív napilapban a hétvégén.
Tavaly, évek óta először, többen érkeztek Németországba, mint amennyien végleg elhagyták azt. A szövetségi statisztikai hivatal napokban közölt beszámolója szerint az elmúlt esztendőben 128 ezerrel haladta meg a bevándorlók száma a kivándorlókét.
A jelentésből kitűnik, hogy a bevándorlók legnagyobb csoportja - szám szerint 126 ezer fő - Lengyelországból jött. A lengyeleket a románok követik (75 ezren), majd a bolgárok következnek (39 ezren). A statisztika szerint a dobogó negyedik, ötödik és hatodik helyén holtversenyben Magyarország, az Egyesült Államok és Törökország áll, a három országból egyformán 30 ezren érkeztek tavaly Németországba.
A bevándorlói többlet annak jele, hogy javult a német gazdaság helyzete, és mindez a munkaerőpiacon is érezteti hatását - hangoztatták a szakértők, akik annak a reménynek adtak hangot, hogy ez az irány az idei esztendőben is folytatódni fog. Egyrészt azért, mert tart a német gazdasági fellendülés, másrészt, mert május elsejétől Németország is feloldotta a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott kelet-közép-európai országokkal - köztük Magyarországgal - szemben elrendelt munkaerő-piaci korlátozásokat. Becslések szerint nem kizárt, hogy a következő években a szóban forgó bevándorlói többlet ebből fakadóan évente átlagosan 100 ezret meghaladó lesz.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 4 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 4 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 4 hete
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 4 hete
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja