kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Kevés a rendőr Pest megyében

Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának tájékoztatása szerint a megyében feleannyi rendőr teljesít szolgálatot, mint amennyire szükség lenne.

Az ország legnagyobb régiójában tavaly több mint 36 ezer bűncselekmény, többségében vagyon elleni bűntett történt, és 17 kiemelt gyilkossági üggyel is meg kellett küzdeniük a nyomozóknak - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a 2009-es évet elemezve.

A rendőr ezredes szerint mivel a bűnözők előszeretettel ingáznak a főváros és a régió különböző pontjai között, kihasználva az 1,3 millió lakossal együtt járó népsűrűség előnyeit és a vidékitől eltérő, egyfajta közömbösséget sugalló emberi mentalitást, sok a bűnügy. Ennek ellenére 40 százalékos a nyomozáseredményességi mutatójuk. Az igazgató példaként említette, hogy csak a budaörsi kapitányságon több eseten kell dolgozniuk egy év alatt, mint mondjuk egész Nógrád megyében.

A magyar rendőrség, illetve a Pest megyei főkapitányság gyenge pontjairól Papp Péter kifejtette: a megfogyatkozott tekintélyt maguknak a rendőröknek kell visszaszerezniük. Az ország vezetésének bizalma adott, ám sokkal több és jobban fizetett rendőrre van szükség. Pest megyében jelenleg 2200-an szolgálnak, holott a lakosság létszámát alapul véve 5000 fős csapat kellene. A járőrök nettó 90-110 ezer, a városi vizsgálók 140-150 ezer, a rendőrtisztek körülbelül 220-240 ezer forintot visznek haza havonta, ami Papp Péter szerint elgondolkodtató.

MTI/MNO
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk