Kevesebben keresnek állást Vas megyében
Vas megyében január óta közel 20 százalékkal csökkent az álláskeresők száma. A kirendeltségek nyilvántartása szerint májusban 8440 ember keresett munkát - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja pénteken.
Az év első hónapjához képest májusban közel 30 százalékkal csökkent a férfi álláskeresők száma, a kirendeltségeken 4133 férfi álláskereső szerepelt a regisztrációs rendszerben. Az indoklás szerint a csökkenés azzal magyarázható, hogy a szezonális munkák és közfoglalkoztatási programok során a foglalkoztatók elsősorban férfi munkaerőt igényeltek.
A májusban regisztrált álláskeresők 25 százaléka már betöltötte az 50. életévét, 18 százaléka pedig 25 évnél fiatalabb. Április óta közel 10 százalékkal csökkent a fiatal álláskeresők száma, sokan az Első munkahely garancia program segítségével tudtak elhelyezkedni, és a munkaerő-piaci képzésekbe is ebből a korosztályból kapcsolódtak be legnagyobb arányban. A program jelentősen növelte a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeit is, így májusban folytatódott a pályakezdő álláskeresők számának csökkenése. A regisztrációs rendszerben májusban 940 fiatal szerepelt munkanélküliként, 7 százalékkal kevesebb, mint áprilisban.
A közlemény szerint a regisztrált álláskeresők 42 százaléka volt jogosult álláskeresési vagy szociális ellátásra; álláskeresési járadékot 1109-en, álláskeresési segélyt 345-en, 2101-en pedig foglalkoztatás helyettesítő támogatást kaptak.
Az év ötödik hónapjában a foglalkoztatók 789 új álláslehetőséget kínáltak, mintegy 20 százalékkal kevesebbet, mint az előző hónapban. Az új állások 62 százalékánál nem igényeltek támogatást a munkáltatók.
Az új állásbejelentések közel fele a szombathelyi, további 8-12 százaléka a celldömölki, a körmendi, a sárvári, valamint a szentgotthárdi kirendeltség vonzáskörzetének munkaerőpiacát érintette. A legkevesebb - alig több mint félszáz - munkahelyet Kőszeg és Vasvár környékén regisztrálták.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzkezeléssel összefüggő foglalkozástól eltiltást kiszabására tett indítványt. Teljes cikk
A programban résztvevők néhány hónap alatt részszakmát és szakmát szerezhetnek vagy szakképesítést kaphatnak. Teljes cikk
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- Közel 300 fővel nőtt a gödi Samsung, több kölcsönzőnél csökkent a létszám 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja