kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

KISOSZ: bővítenék a SZÉP-kártya felhasználási körét

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége (KISOSZ) Somogy megyei tagszervezete kezdeményezi, hogy az érdekképviselet folytasson tárgyalásokat a kormánnyal az új Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának bővítéséről.

A szervezet szerint a jelenlegi szabályozás hátrányosan érinti a kiemelt üdülőkörzetek mikro- és kisvállalkozásait - közölte Kertész Rezső, a szervezet társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Siófokon.

A KISOSZ somogyi szervezete sajtótájékoztatóján azt jelentette be, hogy az országban elsők közt indítanak hatféle képzést uniós támogatással a térség mikro- és kisvállalkozóinak, családi vállalkozásoknak azzal a céllal, hogy csökkenjen a szabálysértések száma. Kertész Rezső beszámolója szerint az elmúlt években 100 ellenőrzésből 60-70 esetben találtak kifogásolnivalókat a hatóságok a vállalkozóknál, ami igen rossz arány, és súlyos bírságokat vont maga után.

A szabálysértések zöme a gyakran változó jogszabályokkal kapcsolatos tájékozatlanságból eredt. A KISOSZ Somogyban a vállalkozói igények felmérése után szervezte meg a főként munkaügyi előírásokról, fogyasztóvédelemről, élelmiszerbiztonságról, és - higiéniáról szóló képzéséket úgy, hogy a balatoni főszezonra már felkészülhessenek, és jogkövetőkké váljanak az érintettek. A pályázati támogatás révén nemcsak a vállalkozók, hanem kedvező kondíciókkal az alkalmazottaik és segítő családtagjaik is képzésekben, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, bizonyítványt adó továbbképzésben részesülhetnek, illetve szakmai tanúsítványt adó tréningeken vehetnek részt.

A rendezvényen Kertész Rezső arról is beszámolt, a hosszú bizonytalanság után örömmel fogadta a szervezetük, hogy elkészült a Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló rendelet. Hozzátette, sajnálattal vették tudomásul, hogy hiába jelezték január óta a mikro- és kisvállalkozók igényeit, az nem jelent meg a rendeletben. Az új kártya elfogadóhelyeivé csak szálláshellyel rendelkező szolgáltatók válhatnak, ami kizárja a körből a mikro - és kisvállalkozókat, miközben a balatoni üdülőkörzet jellemzője, hogy sok a magánszálláshely, amelyek vendégkörét éttermek látják el, de nem közös vállalkozásban.

A somogyi tagszervezet ezért kezdeményezni fogja a KISOSZ keddi, balatonfüredi országos tanácsülésén, hogy az érdekvédelem forduljon kéréssel és javaslattal a kormányhoz. Ennek lényege a kompromisszum lenne, miszerint a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhelyei közé vegyék fel a kiemelt üdülőkörzetek azon színvonalas vendéglátó-ipari egységeit, amelyeknek megállapodása van vagy utazási irodákkal, vagy szálláshelykiadókkal, beleértve a nem kereskedelmi szálláshelynek számító magánszálláshely-kiadókat is - mondta a szervezet társelnöke.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk