kapubanner for mobile

SZÉP-kártya: Valójában nagyon kevesen kapnak majd plusz 200 ezer forintot

Legfeljebb 250 ezer ember kap várhatóan SZÉP-kártya extrajuttatást.

szép kártya cafetéria-
images

Augusztus 1-jétől az év végéig a boltokban is vásárolhatunk a SZÉP-kártyára érkező összegek terhére, és a kormány egyszeri 200 ezer forintos pluszjuttatásra is lehetőséget biztosít a pihenőkártyán keresztül.
Májusban 4,7 millió foglalkoztatott volt, közülük körülbelül 1,4–1,5 millióan kaphattak munkaadójuktól a SZÉP-kártyájukra pénzt - írja a 24.hu.

A négy kártyakibocsátó által közölt információk alapján azonban ezen felhasználók töredéke, legfeljebb 250 ezer ember kaphat majd 200 ezer forintos extrajuttatást. 

A K&H válasza alapján ugyanis nálunk május 31ig az aktív kártyabirtokosok nagyjából egy százaléka érte el vagy haladta meg a 450 ezer forintos juttatási keretet, és az év végéig az aktív kártyabirtokosok várhatóan 10 százaléka éri majd el vagy haladja meg azt. Mivel az idén 94 ezer ügyfél kapott náluk feltöltést, a plusz 200 ezer forint legfeljebb 9400 kártyabirtokosnál jöhet szóba.

Az OTP-nél kicsit magasabb lehet az arány, ők azt írták, 2022-ben az összes feltöltés 18 százaléka érte el vagy haladta meg a 450 ezer forintot. Ha mellé tesszük, hogy náluk az idén 1,2 millió kártyabirtokos kapott feltöltést, akkor körülbelül 216 ezren lehetnek, akiknél elvi lehetőség lehet a plusz 200 ezres kedvezményes adózású juttatásra.

Az MBH-nál az idén mindössze a kártyabirtokosok 1,3 százalékánál érte el eddig a munkáltatói juttatás a 450 ezer forintos plafont, de azt nem tudtuk meg, hány feltöltés volt. A havonta utalók (havi 37 500 forinttal számolva) 16,9 százalékánál lehet meg az év végére az összeg. Összességében azt írták, a feltöltések 15 százaléka lépheti túl az éves béren kívüli juttatási keretet.

Augusztustól az év végéig élelmiszer jellegű bolti vegyeskereskedésben, zöldség-, gyümölcskereskedésben, hús-, húskészítmény, hal-, kenyér-, pékáru- és édesség-kiskereskedelemmel foglalkozó üzletben, egyéb élelmiszer-kiskereskedelmi egységben, valamint élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelmével foglalkozó üzletben lehet élelmiszert venni a SZÉP-kártyákkal, amennyiben az üzlet erre szerződött a kibocsátókkal. A SZÉP-kártyákkal tilos lesz alkoholtartalmú italokat és dohánytermékeket vásárolni.
A 24.hu becslései szerint így maximum 225–250 ezer ügyfélnél (a kártyabirtokosok kevesebb mint ötödénél) nyílik lehetőség a 200 ezer forintos plusz juttatás folyósítására az év végéig. Feltéve, hogy a munkáltatójuk hajlandó áldozni erre a soron kívül jött, kedvezményes adózású egyszeri lehetőségre.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek