kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Kutatási központot zár be Bécsben a Novartis

A Novartis svájci gyógyszeripari konszern bécsi központjának az autoimmun megbetegedések kutatásával foglalkozó részlegét Bázelbe helyezi át. Egyelőre nem tudni, hogy a megszűnő részlegben dolgozó 250 kutató közül hányan kapnak állást Bázelben, ám bizonyosan megszűnnek munkahelyek.

A Liesingben, Bécs külső kerületében kiépített kutatóhely másik része, a topikus dermatológiával foglalkozó kutatás marad ugyan Bécsben, de új helyszínre költözik.

A Novartis Ausztriában összesen több mint 3000 főt foglalkoztat, többségüket a tiroli Kundlban, amelyet a mostani intézkedés nem érint. A biotechnológia a kisebb kudarcok ellenére ausztriai sikertörténet. Ausztria-szerte hétezren dolgoznak az itt megtelepedett ötven biotechnológiai létesítményben. A foglalkoztatottak közül 1650 a tudós.

A mostani bezárást egyébként az alkalmazottak érdekeit képviselő üzemi tanács nem nézi tétlenül: harcolnak a megfelelő szociális intézkedésekért, a munkahely nélkül maradók elhelyezéséért.

Népszabadság

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk