kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Lassan és nehezen kapnak munkát Magyarországon az ukrajnai menekültek

Ahhoz, hogy egy menekült munkába állhasson, menedékes státuszt kell kapnia, ez azonban legalább 30 nap, az állami segély pedig rendkívül alacsony.

menekült-

Egyre több olyan Ukrajnából menekült ember keres munkát, aki úgy döntött, hogy Magyarországon marad és nem utazik tovább, ám a munkavállaláshoz szükséges papírokra és engedélyekre több mint egy hónapot kell várni - írja a 444.hu

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint érezhető, hogy egyre több menekült kezdett el munkát keresni.  Az ÉVOSZ a vállalkozók és a menekült munkakeresők között tölt be összekötő szerepet. Mint Koji László elmondta, néhány százan jelentkeztek különféle munkákra, többek között betanított munkásnak, szakmunkásnak, mérnöknek. 

Az ÉVOSZ elnöke szerint a vállalatok közül leginkább közép- és nagyvállalatok ajánlanak munkát a menekülteknek, és a legtöbb ilyen vállalkozásnak már van tapasztalata az ukrajnai munkavállalókkal, így a nyelvtudás sem jelent gondot. 

Gyakori, hogy a munkaadó szállást is biztosít a dolgozónak, ilyenkor abból adódik a legtöbb nehézség, hogy mit kezdjenek a gyerekekkel, amíg a szülők dolgoznak. Ilyenkor a vállalkozások az önkormányzatok segítségét szokták kérni. 

Többek között a Tesco is vár ukrajnai menekülteket különböző munkakörökbe. 

30 fő angolul beszélő munkavállalónak kínálunk munkalehetőséget budaörsi központi irodánkban, valamint Budapesten, a Váci úton lévő Tesco Business Services központ szoftverfejlesztő csapatában. Ezenkívül 250 jelentkezőt várunk teljes vagy részmunkaidőben a fővárosi és környéki áruházainkba áruházi munkatárs, bolti eladó, online bevásárlási asszisztens, valamint pénztáros pozíciókra. Utóbbi esetében alapfeltétel a magyarnyelv-tudás. A határmenti áruházakban 55 új munkatársat tudunk foglalkoztatni, míg gyáli és herceghalmi logisztikai központjainkban összesen 50 fő kezdhet komissiózóként vagy targoncásként" - írták a 444.hu érdeklődésére. 

A munkához szükséges papírmunka nem egyszerű. A munkába álláshoz az érintettnek meg kell kapnia a menedékes státuszt, majd a munkáltatónak kérelmeznie kell a munkavállalási engedélyt az illetékes kormányhivatalnál. A menekült státuszt azonban nam kapják meg a BOK-csarnokban, hanem személyesen kell elmenniük a Harmat utcai Országos Idegenrendészeti Főigazgatósághoz. 

Akadnak olyan munkakörök, melyekhez nem szükséges menedékes státusz, csak biometrikus úti okmány. Ilyenek jellemzően a hiányszakmák, például a különböző mérnökök, informatikusok, technikusok, szakácsok, pincérek, szociális gondozók, járművezetők.

A BOK-ban az idegenrendészettől teljesen használhatatlan segítséget kapnak a munkavállaláshoz. Jobbra-balra küldözgetik őket, van, amikor odaküldik őket hozzánk, miközben mi ebben a folyamatban csak a harmadik lépés lennénk, mert a munkavállalást jogilag nekik kellene lehetővé tenni" - mondta a portálnak egy önkéntes. Hozzátette: ha valaki el is jut a Harmat utcába, akkor is legalább 30 nap, mire megkapja a szükséges dokumentumot. Az önkéntes szerint volt olyan menekült, aki angoltanárként azonnal kaphatott volna munkát Magyarországon, de a menedékes státusz miatt elakadt a folyamat.

A 444 megkérdezte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot is, ahonnan ez a válasz érkezett:

"Tájékoztatjuk, hogy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a fővárosi BOK csarnokban lévő humanitárius tranzitponton is minden segítséget megad az ukrán-orosz háború elől menekülők informálásában, koordinálásában. Munkatársaink folyamatosan tájékoztatják az érkezőket a menedékes és idegenrendészeti eljárásról"

Akik nem vállalnak munkát, viszont szeretnének Magyarországon maradni, azoknak az állami segélyből kell megélnie. A felnőtt menekülteknek 22 800 forint támogatás jár havonta, kiskorú gyermekenként pedig további 13 700.

Az összeg maximum 45 napig jár, a segélyre jogosult a támogatás átvétele után 5 munkanapon belül köteles jelentkezni a járási/kerületi hivatalnál. Az első támogatás átvételét követő 45 nap után, ha a menekült nem fogadja el a felajánlott munkahelyet, akkor a pénzbeli támogatásra azt követően nem jogosult

A legfrisebb elérhető adat szerint 8574 menekült igényelte az állami segélyt. 

 

444

fotó: MTI/Balázs Attila

 

 

 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyitrai Zsolt: az önkéntes tűzoltók hétköznapi szuperhősök

Hétköznapi szuperhősöknek nevezte az önkéntes tűzoltókat a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos szombaton... Teljes cikk

Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk