kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Lecsúszik a német középosztály

Egyre csak nő a jövedelemkülönbség a szegények és a gazdagok között Németországban - idézi a DIW névre hallgató berlini gazdaságkutató cég jelentését a Világgazdaság.

A DIW szerint fokozatosan csökken a középosztály mérete, miközben a társadalom legjómódúbb 10 százalékáé a teljes nemzeti vagyon 60 százaléka. Ugyanakkor 6,4 százalékról 9,6 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik az átlagjövedelem kétszeresénél is többet keresnek, legalábbis a 1996 és 2006 közötti adatok alapul véve. Ez önmagában még jól is hangozhatna, csakhogy az átlagjövedelem felét sem keresők aránya is nőtt, méghozzá 7,3-ről 11,4 százalékra.

Az utóbbi negyed évszázad adatai egyértelműen mutatják, hogy komolyan nőnek a jövedelmi különbségek - szögezte le Markus Grabka, a DIW kutatója. Sőt, a szakember szerint a vagyoni helyzetben még nagyobbak az eltérések, mint a jövedelmeknél, a népesség kétharmadának ugyanis jóformán semmilyen vagyona sincs. Leginkább a volt NDK területén élők vannak rossz helyzetben, hiszen átlagosan még feleakkora vagyonnal sem rendelkeznek, mint az ország nyugati felének a polgárai.

Világgazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk