kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Ledolgozzák adósságukat a nagykanizsai munkanélküliek

A lakbértartozásukat ledolgozva, saját és szomszédaik szociális bérlakásait korszerűsítik a nagykanizsai Ligetvárosban azok, akik adósak a lakbérrel.

Az amerikai, kanadai és magyar egyetemista önkénteseket is megmozgató mintaprojekt egyik kitalálója Kovács Vera, aki a Corvinus Egyetem kereteiben működő Társadalomelméleti Kollégium hallgatója. A kezdeményezés fő szervezőjeként a Habitat for Humanity szervezetét is megnyerte a munkálatokhoz, amelyekhez jelentős anyagi-természetbeni támogatást szereztek.

Az ötletadó hozzátette: a szakképzett munkaerőt a Habitat for Humanity biztosította, amely további önkénteseket is talált, egy-egy hétvégén például 15 magyar egyetemista vesz részt a felújításokban. Egyenként öt-hat napi munkát vállaltak tengerentúli önkéntesek is, így vasárnap 30 ember érkezik az Egyesült Államokból, hétfőn pedig még 15 Kanadából, s mindannyian saját költségükre utaznak több ezer kilométert, hogy a nagykanizsai rászorulókon segítsenek.

Az összesen mintegy 200 embert megmozgató akció résztvevője a helyben lakó Bogdán Miklós is, aki egyike az adósságot ledolgozó lakóknak. Az MTI-nek azt mondta: a család közel 80 ezer forintos lakbértartozását törleszti le a munkájával. A tízegynéhány napi munka után azonban tovább marad és segít a barátai, szomszédai házának felújításában is.

A férfi szerint nagyon jó ötlet, hogy a tartozást ledolgozhatják, mert mindenki csak jól jár a kezdeményezéssel. Az adósok megszabadulnak a tehertől, az önkormányzatnak nem kell pereskednie a tartozókkal, de a felújítás révén csökkenhet a fűtésszámlájuk és nem utolsó sorban tehetnek valamit a közösségért is. Emiatt dolgozik tovább a tartozás természetbeni törlesztése után Bogdán Miklós is, aki úgy látja: a barátokért, szomszédokért és önmagáért is megéri, hogy munkanélküli létére hasznos elfoglaltságot talált, legalább erre az egy hónapra. A harmadéves egyetemista elmondta: hétfőn kezdték a csaknem egy hónapig tartó munkát, amelynek során elkészítik 12 lakás külső falainak, födémszerkezetének és nyílászáróinak hőszigetelését. Ezzel a bent élők gázfogyasztása a fűtési idényben akár a felére is csökkenhet.

A munkálatokhoz a Norvég Alaptól pályázaton közel 12 ezer eurót nyertek, amit a Habitat for Humanity további 20 ezer euró értékű önkéntes munkával támogat. Ez utóbbi fedezi például egy hónapig a műszakvezetők bérét vagy a szállító járművek költségeit.

A nagykanizsai Ligetvárosban élők meglehetősen hátrányos helyzetben vannak, számosan közülük munkanélküliek, ezért is halmoztak fel több-kevesebb lakbértartozást. A projekt keretében munkát vállalók között akad olyan család, ahol 30 ezer, míg másutt akár 200 ezer forint is összegyűlt tartozásként. Aki vállalta, egy-egy napi bérével, 5600 forinttal csökkenti és végül le is dolgozza a tartozását - részletezte Kovács Vera az elképzelés lényegét.

Az adósok önkéntes munkáján alapuló segítség a feladatok elvégzésével azonban nem marad annyiban, az egyetemisták fél évig követik a családok életét, hogy a megszűnt tartozás után ne keletkezzenek újabbak. Bár most csak 12 ház felújítására telik, mégis több mint 30 család jelentkezett a feladatra, sőt a munka indulása után még vagy ugyanennyien csatlakoztak volna.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk