kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Lehengerlő beruházás: 75 milliárdból épül az új szabolcsi üzem

Modern acélhengermű építését tervezi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrán FERREXPO IT - jelentette be a cég elnökhelyettese szerdán Nyíregyházán az üzleti tárgyalás szünetében tartott sajtótájékoztatón. A tervek szerint a hengermű 1000 dolgozót foglalkoztat majd, 300 millió euróból (75 milliárd forint) épül fel. A beruházás a második félévben indul és 2008 végén, 2009 elején kezdik meg a termelést. Évente 2,5 millió tonna hengerelt áru lesz a hengermű kapacitása - mondta Kostyantyn Zhevago. Veres János pénzügyminiszter - aki a magyar kormány tagjaként vett részt az újabb, nyíregyházi egyeztetésen - közölte: a gyárépítésről egy éve tartanak a tárgyalások, amelyek záró szakaszához érkeztek, most vizsgálják, hogy a számításba jöhető négy szabolcsi helyszín közül melyik lesz a legalkalmasabb a beruházáshoz megvalósításához.

Modern acélhengermű építését tervezi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrán FERREXPO IT - jelentette be a cég elnökhelyettese szerdán Nyíregyházán az üzleti tárgyalás szünetében tartott sajtótájékoztatón. A tervek szerint a hengermű 1000 dolgozót foglalkoztat majd, 300 millió euróból (75 milliárd forint) épül fel. A beruházás a második félévben indul és 2008 végén, 2009 elején kezdik meg a termelést. Évente 2,5 millió tonna hengerelt áru lesz a hengermű kapacitása - mondta Kostyantyn Zhevago.

Veres János pénzügyminiszter - aki a magyar kormány tagjaként vett részt az újabb, nyíregyházi egyeztetésen - közölte: a gyárépítésről egy éve tartanak a tárgyalások, amelyek záró szakaszához érkeztek, most vizsgálják, hogy a számításba jöhető négy szabolcsi helyszín közül melyik lesz a legalkalmasabb a beruházáshoz megvalósításához.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek