Lehet, hogy mégis újratárgyalják a minimálbért?
Várhatóan még ma eldől, hogy újratárgyalják-e a 2020-as minimálbér és garantált bérminimum összegét.
Továbbra is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának napirendjén szerepel a 2018-ban kötött kétéves bérmegállapodás újratárgyalása – írja a Világgazdaság. Várhatóan ma eldől, hogy újratárgyalják-e a bérmegállapodás jövő évre vonatkozó passzusait. Mint ismert, a kormány és a szakszervezetek abban állapodtak meg, hogy 2019-ben és 2020-ban is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Ám abban is megegyeztek, hogy ha az éves makrogazdasági (versenyképesség, GDP, termelékenység) adatok valamelyike legalább 1 százalékos eltérést mutat, újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek.
„Jelenleg még várjuk a Pénzügyminisztérium 2020-as évre vonatkozó adatait, ezeket a mai napon kapjuk kézhez” – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Hozzátette: nincs információjuk arról, hogy a VKF-ülést ne hívnák össze.
Világgazdaság
„Jelenleg még várjuk a Pénzügyminisztérium 2020-as évre vonatkozó adatait, ezeket a mai napon kapjuk kézhez” – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Hozzátette: nincs információjuk arról, hogy a VKF-ülést ne hívnák össze.
Világgazdaság
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
Több száz alkalmazottat rúgtak ki az iváncsai akkumulátorgyárból
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Teljes cikk
Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta
A Pensum Group nagyjából 400 fős bővüléssel számol harmadik országbeli munkaerő-kölcsönzés területén. Teljes cikk
A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja