Bejelentették, hogy mikor írhatják alá a jövő évi bérmegállapodást
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár bejelentése szerint 10-15 százalékkal emelkedhet a minimálbérre és garantált bérminimum.
Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagyvalószínűséggel alá lehet majd írni a megállapodást - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni.
Czomba Sándor ismertette, hogy az egyeztető fórumon a jövő évi minimálbérre és garantált bérminimumra 10-15 százalék közötti növekedést prognosztizáltak. A nagyobb növekedés a minimálbért érintené, jövőre - 6 százalékos inflációval számolva - egyértelműen pozitív reálkereset várható - tette hozz. Az államtitkár elmondta, a kormány hamarosan dönt arról a munkaadói és munkavállalói javaslatról, miszerint a munkaadók az idén egyszeri alkalommal kifizethessenek adó- és járulékmentesen maximum 100 ezer forintot a munkavállalóknak.
Czomba Sándor szólt arról is, hogy a VKF-en közösen gondolkodnak hosszabb távú bérfejlesztési lehetőségen is, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. "Ha azt szeretnénk, hogy belátható időn belül egy bérelem legyen a minimálbér és a garantált bérminimum helyett, akkor évekre előre látni kell, hogyan lehet ezt megvalósítani" - jegyezte meg az államtitkár.
Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán a vendégmunkásokra vonatkozó készülő új törvényről szólva jelezte, a visszavont jogszabálynál átfogóbb, elsősorban idegenrendészeti szempontból sokkal szigorúbb lesz az új javaslat. Kijelentette, harmadik országbeli munkavállaló csak akkor, és addig tartózkodhat Magyarországon, ameddig az a magyar társadalom érdeke, tevékenységével pedig egyetlen magyar állampolgár érdekeit sem sérti.
MTI
fotó: pexels
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc