kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Magyarországon nem lehet sztrájkolni?

Szakszervezeti vezetők szerint bebizonyosodott, hogy a sztrájktörvény tavalyi módosítása "béklyót kötött" a munkabeszüntetésekre, és ma Magyarországon a kormányzati lépésekkel szemben gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni - írja a Világgazdaság.

Ismeretes: több olyan szakszervezet van, amely a törvény módosítása óta munkabeszüntetést hirdetett, azt azonban nem tudta megtartani. Új szabály például, hogy a közszolgáltató cégeknél kizárólag az elégséges szolgáltatásról kötött megállapodás birtokában, ennek hiányában pedig a munkaügyi bíróság határozatának megszületése után lehet sztrájkolni.

Ám január óta egyetlen munkabeszüntetés sem volt, mert az érdekképviseletek ugyan kilencet is kezdeményeztek, de már az is lassította a folyamatot, hogy mind a bíróság elé került. Ráadásul - mint Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a Népszavának elmondta - a kilencből hét kérelmet "érdemi vizsgálat nélkül" elutasított a bíróság, kettőben pedig jogerősen állták útját a sztrájkoknak.

Európában ilyen nincs

A tegnapi szakszervezeti tájékoztatón felszólalt Kotter József, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke is, aki szintén elutasított sztrájk-kezdeményezésről számolt be, emlékeztetve arra, hogy a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj tervezett megszüntetése 12 ezer vasutast érint. Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy nincs a társadalomnak olyan rétege, amelyet "húsba vágóan" ne érintenének a kormány eddigi és tervezett intézkedései. Borúlátó Borsik János, az Autonómok elnöke is.

A Népszavának úgy vélekedett: ilyet Európa más országaiban nem mondhat bíróság, hogy a kormány ellen nem lehet sztrájkolni és ajánlotta, hogy az Orbán-kabinet "vigyázó szemét Párizsra vesse", ahol hasonló szerzett jogok elvétele miatt gyakori a közszolgáltatások sztrájkkal megbénítása. Megjegyezete, újabb és újabb sztrájkokat kezdeményeznek, visznek a bíróságra, s kiderül, hogy "a bíróság sajátos jogértelmezése sokáig nem tartható". Azt ígérte, augusztus 20-a után újra megmozdulnak az érdekvédők, mert "nem várhatunk szeptember végéig". Ezzel ara utalt, hogy a rendvédelmiek nevében Kónya Péter nemrég szeptember 29-e utánra ígért országos tiltakozó akciókat és demonstrációkat.

Világgazdaság/Népszava
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk