kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hete

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös.

Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) és a B-EV Mobil szakértői szerint részben azért is, mert az elektromos autóknak, a hagyományos járművekhez képest, alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, állami támogatásra, illetve különböző adó- és más kedvezményekre jogosultak, valamint a legtöbb városban továbbra is díjmentesen parkolhatnak. A két szervezet közleménye szerint a zöldrendszámos autók átadása folyamatosan és dinamikusan nő. A tisztán elektromos autók száma 2023 végén már 48 533 volt, s ezzel 56,6 százalékos arányt ért el a zöld rendszámosok között.

A legfrissebb adatok szerint idén április végén a tavalyi év azonos időszakához képest 40 százalékkal több, 55 526 tisztán elektromos autó járta az utakat Magyarországon, míg a zöld rendszámos autók száma a 95 697 volt. A JMSZ emlékeztetett, hogy az Európai Unió finanszírozásával idén februárban indult útjára három év szünet után az elektromos autók vásárlásának támogatása vállalkozások számára. Magyarországon az elektromobilitás fellendítése érdekében a kormány 30 milliárd forintos programot indított, amely a töltőhálózat fejlesztése mellett vissza nem térítendő támogatást biztosít vállalkozások számára elektromos járművek beszerzésére.

A támogatás 2025. március 31-ig igényelhető. A meghirdetett támogatási program a JMSZ szakértőinek becslése alapján mintegy 8 ezerrel növelheti meg az értékesített tisztán elektromos autók számát. A korábbi évek növekedési ütemét figyelembe véve, a kiírt támogatási rendszer sikeressége és az autók gyors idei forgalomba helyezése esetén 2024 végére várhatóan a 70 ezret is átlépheti a tisztán elektromos autók száma.

A Jövő Mobilitása Szövetség és a B-EV Mobil szakértői szerint bár az elektromos járművekre váltásnak több gazdasági előnye van a vállalatok szempontjából, ugyanakkor figyelembe kell venniük, hogy a projekt a utófinanszírozott, így várhatóan a vásárlás után 6-12 hónappal később kapják meg a támogatási összeget. Hozzátették, a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös, hiszen nem mindegy, hogy vételár mekkora részét teszi ki a támogatás.

 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk