Malév-sztrájk: továbbra sincs megállapodás
Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak csütörtökön 13 órától a Malév Zrt. gazdasági alkalmazottai a Gazdasági Szakemberek Szakszervezetének (GSZSZ) felhívására, mert a bértárgyalásokon nem sikerült megállapodni, de a Malév forgalmában a munkabeszüntetés nem okozott fennakadást.
Róna Márta, a Malév kommunikációs vezetője az MTI kérdésére a sztrájk kezdetén elmondta: a munkabeszüntetés nem okoz fennakadást a légitársaság forgalmában. A bértárgyalások újabb megbeszélése egyébként éppen a sztrájk megkezdése óta folyik.
A Malév kommunikációs vezetőjének beszámolója szerint a szakszervezeti vezető 20-25 embernek ad tájékoztatást a figyelmeztető sztrájk alatt. Kozek Adolfné, a GSZSZ elnöke a tárgyalások befejezése után az MTI- kérdésére elmondta: nem sikerült megállapodni a munkáltatóval a béremelésről. A szakszervezet a személyi jövedelemadó-változás miatt áltagosan fejenként 30 ezer forint béremelést kér a Malév menedzsmentjétől. A vezetők viszont azzal érvelnek, hogy erre nincs forrás. A szakszervezeti elnök tájékoztatása szerint "visszamennek a tagsághoz", hogy a lehetőségeket ismertessék és a további tárgyalásokra kialakítsák az álláspontjukat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 1 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja