kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Megemelték a nyári diákmunka program keretösszegét

A diákok 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot kereshetnek.

diákmunka-
images

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint. A Nyári diákmunka program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben valós körülmények között dolgozva keresethez jussanak. A tanulók kétféle - önkormányzati vagy vállalati - diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél maximum napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak. Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért. A tanulók így napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek.

A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja 75 százalékban. A részletes feltételek a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók. A 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok a járási vagy fővárosi kerületi hivataloknál jelezhetik részvételi szándékukat - ismertették. Bodó Sándor a közlemény szerint elmondta, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is az önkormányzati diákmunka dominál több mint 15 ezer fővel. A turizmus-vendéglátás területén mintegy ötödannyian, a mezőgazdaságban néhány százan dolgoznak már az első héten a támogatott fiatalok közül.

A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt munkába, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyitott meg a fiatalok előtt: 150 munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig. Az államtitkár kifejtette: a kormány programja a diákok számára költőpénzt, jelenlegi munkáltatójuknak pedig kézzelfogható segítséget jelent az átmeneti többletfeladatok ellátásában. De hasznára válik a középiskolások, egyetemisták majdani foglalkoztatóinak is, hiszen az érdemi munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők beilleszkedése gyorsabb, rugalmasabb lehet. A kilencedik éve futó Nyári diákmunka program 2013 óta 210 ezer fiatal vakációs munkavégzését támogatta összesen több mint 20 milliárd forinttal - közölte az ITM.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk