A fiatalok és munkaadóik többsége is elégedett a Nyári diákmunka programmal
A hallgatók négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként talált diákmunkát a nyáron.
A tanulók, hallgatók több mint háromnegyede és tízből kilenc foglalkoztató értékelte kedvezően a tíz éve futó nyári diákmunka program 2022-es fordulójának tapasztalatait - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A Technológiai és Ipari Minisztérium felmérése szerint a diákok általános elégedettsége 4, a munkaadóké 4,7 pontot ért az ötfokú skálán. Idén mintegy 3 milliárd forintos kormányzati támogatás több mint 26 ezer fiatalt juttatott szja-mentes szünidei pénzkeresethez - írták. A nyári diákmunka programba regisztrálók júliusban és augusztusban dolgozhattak önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítették a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél maximum napi 8 órás foglalkoztatást támogattak, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalta át - ismertették.
A munkaadóktól 6351 kérelem érkezett nyári diákmunkások alkalmazására, az igénylések 98 százaléka eredményezett szerződéskötést. A nappali tagozatos 16-25 évesek négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként talált munkaalkalmat. Több mint ötezren vállalkozásoknál enyhítették a nyári többletterhelést a mezőgazdasági és idegenforgalmi főszezonban. A program a keleti országrészben, Borsod, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vonzotta a legtöbb érdeklődőt - olvasható a közleményben.
A szakminisztérium felmérése szerint a vakáció idején dolgozók 90 százaléka rendben lévőnek találta a munkakörülményeket. Közel kétharmaduk elégedett volt a jövedelmével, több mint felük jövőre is tervezi, hogy szervezett diákmunkával gyűjt majd zsebpénzt. A foglalkoztatók még lelkesebbek, a programot és hozzáállásuk, terhelhetőségük alapján a tanulókat is jelesre osztályozták. 89 százalékuk készül úgy, hogy azonos feltételekkel 2023 nyarán ismét felvesz diákmunkásokat. Hat megyében minden idei munkaadó azt jelezte, hogy jövőre újrázna.
A közleményben Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kifejti: "a nyári diákmunka program 2013 óta könnyíti meg tapasztalatszerzéssel a tanulók, hallgatók későbbi sikeres helytállását a munka világában. A kormány idén januártól mentesítette a 25 év alattiakat a személyi jövedelemadó megfizetése alól, több pénzt hagyva a szünidőben elhelyezkedőknél is. A tizedszerre meghirdetett program a kezdetektől már mintegy 270 ezer fiatalt segített vakációs pénzkeresethez összesen 27 milliárd forint ráfordítással. Ha önmagában ez nem lenne elég, a felmérés eredményei még inkább alátámasztják, hogy a fiatalok foglalkoztatását már diákéveik alatt érdemes ösztönözni, támogatni".
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 3 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 4 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 4 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?