kapubanner for mobile

NGM: 300 millió forinttal bővült a nyári diákmunka programra szánt összeg

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget - írja az MTI.

images

Ahogy arról mi is beszámoltunk már idén is elindult a diákmunka program.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár elmondta, ilyen nagy mértékű érdeklődés az elmúlt 5 évben a diákmunka iránt még nem volt, több mint 16 ezren jelezték az első egy-két hétben, hogy dolgoznának az NGM által meghirdetett programban. Arról is beszélt, hogy a július elsejétől augusztus 31-ig tartó lehetősséggel várhatóan 26-29 ezer diák él majd. Az érdeklődők a kormányhivataloknál és járási hivataloknál jelentkezhetnek - tette hozzá.

Cseresnyés Péter megjegyezte, hogy a programban a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok az önkormányzatoknál, önkormányzati intézményeknél vagy önkormányzati cégeknél kaphatnak munkalehetőséget. A fiatalokra elsősorban adminisztratív munkakörökben számítanak, de fizikai munka is előfordulhat.

Kiemelte, hogy a diákokat nem teljes munkaidőben foglalkoztatják, hanem 6 órában. A diákok bérét pedig a minimálbérhez vagy garantált bérminimumhoz arányosan igazítják.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek