Megszűnt a DRV igazgatósága, szeptember végéig átvilágítják a céget
A tulajdonos megszüntette a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) igazgatóságát, annak feladatait a vezérigazgató veszi át, amitől hatékonyabb döntéshozatalt és olcsóbb működést remélnek a cégnél, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a tulajdonosi jogok gyakorlója.
Mint arról az MTI beszámolt, a Siófoki Rendőrkapitányság vádelőkészítő alosztálya egy magánszemély, és nem a cég feljelentése alapján indított nyomozást a DRV Zrt-t érintő ügyben. A rendőrség tájékoztatása szerint felmerült annak a gyanúja, hogy a szolgáltató közüzemi díjainak kiszabása során törvénytelenségek történtek, és az ezek révén befolyt összegeket jogszabály ellenesen költötték el.
A feljelentő ügyvéd szerint a cégnél korábban kifizetett vezetői prémiumok, jutalmak törvénysértőek, a távozó vezérigazgatónak az elmúlt évek során kifizetett két végkielégítése pedig felveti a csalás gyanúját. Az ügyvéd egy 2008-as könyvszakértői jelentésre hivatkozva számolt be arról, hogy a cég menedzsmentjének 12 tagja összesen 265 millió forint bruttó jövedelemben részesült. A feljelentő álláspontja szerint ez összefügg azzal, hogy a DRV-nél "az árak megállapításáról szóló törvénybe ütközően törvénysértő a fogyasztókat károsító díjmegállapítás".
Winkler Tamás közölte: a pár napja kezdődött, és várhatóan szeptember végén záruló átvilágítása során, inkább alapos, mint gyors munkát szeretnének végezni. A vizsgálat nem csak arra a területre terjed ki, amelyről a magánszemély feljelentése szól - közölte a cégvezető.
Winkler Tamás hangsúlyozta, a DRV eltökélt abban, hogy ezt a korszakot lezárja és új fejezetet nyisson a cég életében, valódi szolgáltatóvá válva. A teljes körű jogi átvilágítás mellett ezt a célt szolgálja az is, hogy a DRV közgyűlése kedden megszüntette a társaság igazgatóságát, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) stratégiájával összhangban.
A döntés a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján törvényes, és azt jelenti, hogy az igazgatósági feladatokat a jövőben a vezérigazgató látja el - tette hozzá a vezérigazgató. Mint kifejtette, az MNV ezzel a lépéssel a személyi felelősséget kívánja erősíteni a felügyelete alá tartozó cégeknél, hiszen az igazgatóságok működése a tapasztalatok szerint általában a döntéshozatalokat nehezítette, a felelősséget pedig elkente. A DRV-nél ezzel az intézkedéssel - a korábbi öt fős igazgatóság fenntartásának 2008-as adatait alapul véve - évente 18 millió forintot spórolhat a társaság.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Meglepetés érheti a nyugdíjba készülő rendőröket 5 éve
- Mikor kapom meg nyugdíjasként az utazási igazolványom? 5 éve
- Akár öt évet is kaphat, mert leharapta munkatársa orrának egy darabját 5 éve
- Hol lehet feljelenteni fekete foglalkoztatásért a munkáltatót? 5 éve
- Névtelenül feljelentheti munkahelyét hamarosan a banki dolgozó 5 éve
- Mennyit fizetnek az igazgatósági tagságért? 5 éve
- PM: egyszerűsödik az ügyfél-átvilágítás a szolgáltatóknál 6 éve
- Lázár János szerint azért jó a közmunka, mert az embereknek nincs idejük lopni 6 éve
- 47 év munkaviszonnyal mikor mehetek nyugdíjba? 6 éve
- Az MSZP feljelentette Orbánt a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt 6 éve
- Miért nem kaptam meg a 0,5%-os nyugdíjemelést? 6 éve