kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Megunták a képzetlen alkalmazottakat Győrött

A minőségi munkát végző szakmunkások hiánya a vállalkozások növekedésének gátjává válik. Ezt a helyzetet elégelte meg tíz nyugat-magyarországi cég, amely szakember utánpótlást segítő konzorciumot létesített. A jelentkező munkaerőhiány egyik oka, hogy Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát ezeken a szakterületeken.

images

images

Szakember utánpótlást segítő konzorciumot létesített tíz fémipari vállalkozás hétfőn Győrött. Az összességében ötszáz embert foglalkoztató, mintegy tízmilliárd forint árbevételű cégek Győr-Moson-Sopron megyében működnek, s közel félszáz jól felkészült vasas szakmunkást azonnal fel tudnának venni - közölték az érintettek a konzorcium aláírását követő sajtótájékoztatón.

Miklósy Lajos, a győri Ipartechnika Menedzser Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója az összefogás céljáról elmondta, hogy növelni akarják a szakma vonzerejét erőteljes marketinggel és pénzügyi támogatással. Az előbbihez pályázati forrásokat szeretnének megnyerni, az ösztöndíjakat pedig a konzorciumi tagok befizetéseiből teremtik elő; továbbá képzéseket is indítanak, mivel a szakmunkásképző intézetek lassan és nehezen reagálnak a gazdaság igényeire.


A vállalkozások növekedésének gátja



Lehetőséget látnak a nem keresett szakmákat végzett fiatalok átképzésében és a felsőoktatásból kikerülő, a túlképzés miatt munkanélküli diplomások foglalkoztatásában. Az ügyvezető igazgató a jelenlegi helyzetet azzal jellemezte, hogy kevés a jelentkező a szakmunkásképzőkbe, s az onnan kikerülő szakmunkások tudása, munkájuk minősége nem kielégítő. Ha ezen a helyzeten nem sikerül változtatni, akkor a minőségi munkát végző szakmunkások hiánya a vállalkozások növekedésének gátjává válik - érvelt Miklósy.

Székely Tamás, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője úgy vélekedett, hogy a vasas szakmákban jelentkező munkaerőhiány egyik oka, hogy Németország és Ausztria megnyitotta munkaerőpiacát ezeken a szakterületeken, s ennek elszívó ereje kedvezőtlenül befolyásolja a hazai munkaerőviszonyokat. Győr-Moson-Sopron megyében a gazdaság valamennyi területén összesen jelenleg mintegy 3 700 álláshelyet kínálnak, s nem egészen ötszázan keresnek munkát.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk