Mi a teendő a sikertelen felvételi után?
Nyilvánosak a felvételi ponthatárok, így minden diák számára kiderült, mely egyetemre/főiskolára nyert bebocsátást. Akkor sem szabad csüggedni, ha nem sikerült bejutni egyik felsőoktatási intézménybe sem, ugyanis új nyelvet, szakmát tanulva csak profitálhatunk az egyetem vagy főiskola előtt kihagyott évből.
Pedig az érettségit követő egy év nem csak "kényszerszünetnek" fogható fel. Több nyugati országban bevett gyakorlat a továbbtanulás előtt önkéntesen kihagyni egy évet. Ezt az időt önmaguk keresésére fordíthatják és elgondolkodhatnak a továbbiakon" - jegyzi meg Kiss István.
Szakképzettség nélkül csak rosszul fizető munka
Mindenesetre középiskolai érettségivel Magyarországon továbbra sem lehet karriert építeni. A Pályakezdők és Diplomások Közvetítő Irodájától kapott információk alapján érettségivel maximum havi bruttó 80-100 ezer forintot fizető, adminisztratív, irodai munkák csíphetők meg. Rosszabb esetben maradnak a gyorsétterem-láncok minimálbéres pozíciói és a hasonlóan alulfizetett telefonmarketinges, árufeltöltő munkák. Ezzel maguk a fiatalok is tisztában vannak, amit a Felsőoktatási Kutatóintézet felmérése is alátámaszt. A megkérdezett érettségizettek 90 százaléka úgy nyilatkozott: a középiskola csak a felsőoktatás előszobája. A felmérés arra is rámutatott: a frissen érettségizettek alig 1 százaléka regisztráltatja magát munkanélküliként. Ebben az is szerepet játszhat, hogy utoljára 1996 júliusa előtt kaphattak munkanélkülit az érettségizett, szakképzettséggel nem rendelkező fiatalok. Az idegenkedést a regisztrációtól gyakran a hivatalok iránti ellenszenv is táplálhatja. Mégis célszerű az előítéleteket félretenni.
Ingyenes OKJ-s képzések pályázhatóak
A Pályakezdők és Diplomások Közvetítő Irodája például segítheti a továbblépést egy, a fiatal terveihez jól passzoló, Országos Képzési Jegyzékben szereplő tanfolyam ajánlásával, állami finanszírozással. "Középfokú végzettséggel, 200 nap munkaviszony hiányában, 25 éves korig pályakezdőnek minősül a fiatal. Ebben az esetben például egy gimnáziumi, szakmát nem adó érettségivel már több, rendelkezésre álló, piacképes szakmai tanfolyamra pályázhat, ha regisztrált nálunk" - tájékoztat Hágen Tímea irodavezető. Mindehhez TAJ, adó-és lakcímkártya, személyi igazolvány, az iskolai végzettséget igazoló dokumentumok- érettségi, és ha van, nyelvvizsga-bizonyítvány - szükséges. A képzések iskolarendszerben, napközben zajlanak. A tanulmányok idejére ráadásuk a hatályos minimálbérrel egyező támogatást, pluszban utazási költségtérítést is kaphat a fiatal. Számukra egyébként a képzések ingyenesek.
Óvatosan a menedzserképzésekkel
Juhos Andrea karriertanácsadó, a DBM Magyarország ügyvezető partnere azonban felhívja a figyelmet: mindig megfontoltan, körültekintően válasszunk a képzések közül. Ne horgonyozzunk le olyan tanfolyam mellett, amelynek a hangzatos elnevezés dacára nincsen munkaerő-piaci értéke. Intő jel, ha a tanfolyam pusztán elnevezése alapján azonnal menedzsernek titulálja a képzés elvégzőjét, hiszen valódi menedzserré a gazdasági szférában eltöltött több éves tapasztalattal válhat csak valaki.
Ne féljünk kilépni az álláspiacra
A karriertanácsadó azt javasolja a frissen végzetteknek: ha nem vették fel őket az egyetemre/főiskolára, ne késleltessék a kilépést a munkaerőpiacra. Tanácsos tehát a kimaradó évet a kiszemelt terület profiljához közel álló munkahelyen eltölteni. Az ügyvédnek, jogásznak készülők például némi nyelvtudással már elhelyezkedhetnek egy ügyvédi iroda adminisztratív munkakörében. Itt beleláthatnak az ügyvédek mindennapjaiba: így még az újabb felvételi előtt mérlegelhetik, nem volt-e elhamarkodott a pályaválasztás. A karriertanácsadó ismert olyan fiatalokat is, akik a sikertelen orvosi egyetemi felvételit követően egy kórházban vállaltak munkát tapasztalatszerzés céljából. Az itt átélt stresszes élmények hatására azonban hamar rájöttek, mégsem nekik való az orvosi pálya.
Sok az elhamarkodott pályaválasztó
A fentieket Kiss István tanácsadó szakpszichológus is megerősíti: tapasztalatai szerint a nála megforduló kliensek mintegy kétharmadának az elhamarkodott pályaválasztás az egyik legnagyobb problémája. Ők évek múlva döbbentek rá: rossz szakot választottak és az egyetem/főiskola előtt kihagyott évet inkább pihenéssel, a kiválasztotthoz közel álló területen folytatott gyakornokoskodással, nyelvtanulással kellett volna tölteniük. A nyelvtanulás hasznosságát Juhos Andrea is kihangsúlyozza: ő arra bíztatja a valamelyik piacképes nyugat-európai nyelven-például angolul, németül-már munkaképes szinten kommunikáló fiatalokat, hogy ne habozzanak nekivágni a külföldi munkavállalásnak! Au-pairként, baby- sitterként vagy a vendéglátóiparban vállalt néhány hónapos munkával nemcsak a nyelvtudás fejleszthető professzionális szintre: a fiatalon, idegenben vállalt munka később az önéletrajzban is jól mutat majd.
Ingyenes nyelvtanulás: csak a szakképzetteknek
Ha esetleg nem telne külföldi munkavállalásra, államilag támogatott nyelvtanfolyamokra a Pályakezdők és Diplomások Közvetítő Irodáján keresztül is lehet pályázni - erősítette meg Hágen Tímea irodavezető. Ugyanakkor hozzátette: bár töretlen az érdeklődés a különböző nyelvtanfolyamok iránt, még mindig ezt a területet övezi a legtöbb félreértés. Támogatott nyelvi képzést ugyanis nem igényelhetnek a "sima" érettségivel rendelkezők. Erre csak szakközépiskolát végzett, többnyire az érettségi megszerzése utáni egy évben a plusz technikumi, szakképesítést adó tanévet bevállalók pályázhatnak. Náluk aztán a végzettségük piacképessége alapján dől el, kaphatnak-e támogatást. "Például egy vendéglátó-eladói vagy szakács szakképesítéssel rendelkező fiatal, aki a későbbiekben külföldön is építhet karriert, nagy valószínűséggel meg is kapja a támogatott nyelvi képzést "- tette hozzá.
A nyelvtudásra persze állami támogatás hiányában is érdemes pénzt áldozni a pályakezdők szüleinek, ám ehhez többnyire nem kevés összeget kell fizetni. Budapesten például egy egyhónapos, beszédkészséget és gyakorlati kommunikációt fejlesztő, heti 4-szer 4 órás angol tanfolyamért is 70 ezer forint körüli összeget kell fizetni.
Takács Gabriella
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk
Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk
Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk
- Egyértelművé vált: egy jó szakma és a jó szakember is aranyat ér 1 hónapja
- Érettségi után hogyan tovább? – ismerd meg a vagyonőr szakmát közelebbről 2 hónapja
- Mentőöv a szakemberhiányban: fókuszban az atipikus foglalkoztatás 2 hónapja
- Az igénylők közül ennyien kapták meg eddig a munkáshitelt 2 hónapja
- Orbán Viktor szerint milliószám jönnek majd az ukrán munkások 2 hónapja
- Külföldi munka 3 hónapja
- Mennyit keresnek a taxisok? 3 hónapja
- A külföldön diplomázott magyarok 40 százaléka tért haza - itt a friss kutatás 3 hónapja
- Pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 3 hónapja
- Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti 3 hónapja
- Új szakmákkal bővülhet a Szakmajegyzék 4 hónapja