Nem mer munkahelyet váltani a magyar
A friss adatok szerint Magyarországon a megkérdezettek 13 százalékának változott az állása az elmúlt hat hónapban, ami rendkívül alacsony érték - ennél kevesebbet csak Luxemburgban mértek a felmérésben részt vevő 33 ország közül - derül kia a Randstad személyzeti tanácsadó kutatásából.
A globális átlag 24 százalék volt az összesített adatok szerint, de a riportban szereplő többi közép-európai országban is jóval magasabb volt a munkahelyváltások aránya, mint hazánkban: Szlovákiában és Csehországban 17 százalék, Ausztriában és Lengyelországban pedig 21 százalék. Magyarországon ráadásul a jelenleg is aktívan dolgozó munkavállalók nagy része nem keres másik munkahelyet: a megkérdezettek 75 százaléka egyáltalán nem figyeli az álláshirdetéseket, további 15 százalék pedig csak ritkán néz körbe. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy 41% elviekben nyitott egy új lehetőségre annak ellenére, hogy aktívan nem keres másik munkahelyet.
Inkább a félelem irányít, mintsem az elégedettség
"A munkahelyváltás hiánya ebben az esetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy az alkalmazottak elégedettek a pozíciójukkal. A magyar munkavállalók a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább ragaszkodnak a biztos állásukhoz, mintsem hogy új kockázatokat vállaljanak" - figyelmeztetett Baja Sándor ügyvezető. A megkérdezett munkavállalók 52 százaléka elégedett a munkájával, aminél kevesebbet csak Hongkongban és Japánban mértek. "A válaszadók 16 százaléka ugyanakkor kifejezetten elégedetlen, ami a második legmagasabb érték világszerte" - tette hozzá a Randstad Hungary ügyvezetője.
2014. november 10.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Mi a sikeres munkahelyek titka? 1 éve
- A fizetésemelés az első számú HR-es kihívás 2022-ben: Baja Sándor, Randstad 2 éve
- Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? - itt a toplista 2 éve
- Legfontosabb tőkénk az idő - annak legjobb felhasználása, személyes kapcsolat a jelöltekkel, ügyfelekkel - Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója 2 éve
- Nehezebben mozdíthatóak a jó szakemberek - íme a munkaerő-felvételi trendek 4 éve
- Felsorakoztak a legjobb munkaadók: a LEGO, a Samsung és az Audi az élen 4 éve
- Különdíj a Magyar Telekomnak 5 éve
- Ismét a Mercedes-Benzt választották a legvonzóbb hazai munkáltatónak 5 éve
- Megvan, hol dolgoznának szívesen a magyarok 5 éve
- A fizetés 5 százalékát tesszük félre nyugdíjra 5 éve
- A magyarok fele fizetésemelésre számít 5 éve