kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Új rendszerben adnak közmunkát

A kormány nem folytatja az Út a munkához programot: megszűnik az aktív korú munkanélküliek rendelkezésre állási támogatása (rát), helyette bérpótló juttatást folyósítanak. Az ellátás feltétele lesz a rendezett lakókörnyezet és legalább harminc nap munkaviszony – írja a Népszabadság.

Az új kormány nem folytatja az Út a munkához programot, ami a lap írása szerint „nem is meglepő annak fényében, ahogyan a kormányváltáskor nyilatkoztak vezető fideszes politikusok.”


Jobban bevonnák a kkv-ket


A közfoglalkoztatásban az állami szervezésű munkaprogramok válnak hangsúlyossá, főleg a vízügyben, az árvízvédelemben, az erdőgazdálkodásban, illetve a hosszú távú nagy építkezések keretében. Az elképzelések szerint a közmunkában részt vevők képzést kaphatnak majd. Az új programban hangsúlyos elem, hogy támogatottként jelenhessenek meg a kis- és középvállalkozások: vagyis közmunkák átvállalásában és szervezésében jelentős állami forrásokra számíthatnak azok a cégek, amelyek tömegével alkalmaznak közmunkásokat.


És mi van akkor, ha nincs elég közmunka? Milyen ellátásra jogosultak a tartósan munkalehetőség híján élők? A tervek szerint rát helyett bérpótló juttatást kapnak. Az ellátás csak akkor vehető igénybe, ha a rászoruló harminc nap munkaviszonyt fel tud mutatni. Követelmény továbbá, hogy a munkanélküli – az iskolai végzettségétől függetlenül – a számára felkínált munkát, legyen az bármilyen is, elvállalja. A rászorultságot a önkormányzat állapítja majd meg.


Az önkormányzat nyilván erősen jelen lesz a támogatás megállapításánál, nemcsak a vagyoni helyzet kiértékelésekor, hanem egy másik állami elvárás, a segélyezett „rendezett lakókörnyezetének” ellenőrzésénél is - írja a Népszabadság.


2010. november 3.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek