kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Munkahely-teremtési hitellel segít a kkv-kon az unió

December 4-től Magyarországon is hozzáférhető az Európai Beruházási Alap által kezelt kis- és középvállalkozói (kkv) garanciakeret. Az eszköz célja, hogy biztosítsa azon kis- és középvállalkozások egyszerűsített feltételek melletti hitelhez jutását, amelyek nem rendelkeznek elég biztosítékkal, és ez által is ösztönözze az adott cégek munkahely-teremtési törekvéseit.

A növekedési és foglalkoztatási célkitűzések megvalósítása érdekében az Európai Unió számos finanszírozási eszközt hozott létre annak érdekében, hogy elősegítse az EU-ban működő több mint 20 millió kis- és középvállalkozás fejlődését, illetve növekedését. Az 1,1 milliárd eurós összeg kezelését az Európai Beruházási Alap a regionális és helyi pénzügyi intézményekkel - például bankokkal, kezességvállaló intézményekkel és kockázati tőkealapokkal - együttműködve végzi. A finanszírozási eszközöket a versenyképességi és innovációs keretprogramban (CIP, 2007-2013) határozták meg.

Az Európai Beruházási Alapot a Európai Bizottság az alábbi eszközök működtetésével bízta meg:

  • A "kkv-garanciakeret" révén az EU átvállalja a kisvállalkozásokkal kapcsolatos hitelkockázatok egy részét, ennek fejében a pénzügyi intézmények kötelezettséget vállalnak arra, hogy több hitelt adnak a kkv-knak. Az elmúlt tíz évben az EU 436 millió euró összegben vállalt kezességet bankok és más pénzügyi intézmények javára, összesen csaknem 28 milliárd eurónyi hitelállománnyal szemben.
  • A "gyorsan növekvő és innovatív kkv-k támogatására létrehozott eszköz" révén az EBA olyan kockázati tőkealapokba fektet be, amelyek gyorsan növekvő kisvállalkozásokra koncentrálnak. Az EBA részesedése lehetővé teszi az ilyen alapok számára, hogy többet fektessenek be a korai életszakaszban lévő kkv-kba és könnyebben tudjanak bevonni további befektetőket.

    A keretprogram finanszírozási eszközeinek célja, hogy a kkv-kra irányítsa a bankok és más pénzügyi intézmények figyelmét. A korábbi programok bíztató eredményei hatására a 2007 és 2013 között felhasználható pénzösszeg csaknem a duplájára nőtt. A tervek szerint a keretprogram összesen 1,1 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodó eszközei Európa-szerte mintegy 30 milliárd eurónyi finanszírozási forrást biztosítanak a körülbelül 475 ezer kis- és középvállalat számára.

    További információ:

  • A versenyképességi és innovációs keretprogram pénzügyi eszközeiről.
  • A kis- és középvállalkozásokat segítő bizottsági hálózat.
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

    Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

    Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

    Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk