Munkások gyújtották fel a ruhagyárat
Kiégett az egyik legnagyobb ruhagyár Bangladesben. Több nagy divatcég is gondban lesz, 18 ezer ember pedig állás nélkül maradt – írta az Index.
A gyújtogatás oka az lehetett, hogy a munkások megtudták, hogy a rendőrségnek köze lehet egyik társuk halálához. A munkás egy utcai tűzharcban vesztette életét.
A gyár 18 ezer munkása most állás nélkül maradt. Többségük 38 dollár (hozzávetőleg 8550 forint) körül keresett havonta, ezért korábban 100 dolláros, vagyis 22 500 forintos minimálbért követeltek.
Index.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Szokatlan vagy menő ékszer a bokalánc? 13 hónapja
- Hogyan válassz napszemüveget? 1 éve
- Alapos gyanú: Kiskorúakat dolgoztatott éhbérért az építési vállalkozó 2 éve
- Körömlakklemosóval gyújtotta fel a munkásszállót 3 éve
- Nemzetközi divatházak fiatal tehetségei is a magyar divattervezővel dolgoznának - Kmoskó Judittal, a Nanushka HR igazgatójával beszélgettünk 5 éve
- Viselhető-e munkába egy praktikus női hátizsák? 5 éve
- Egyszerű stílus kisokos üzleti találkozókra 6 éve
- Tudatosan, divatosan, de hogyan? 6 éve
- Éhbérért dolgoznak a H&M munkatársai 6 éve
- Megérkeztek az intelligens munkaruhák 6 éve
- Ivanka Trump felszámolja divatcégét, hogy a fehér házi munkára összpontosítson 6 éve