kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Nem alkalmaznak emberi jogi stratégiákat a vállalkozások

Az ENSZ Global Compact kezdeményezéséhez csatlakozott vállalatok jelentős előrelépést tettek a munkaerő- és környezetvédelem területén, ellenben továbbra is elmaradásaik vannak az emberi jogi és korrupció elleni vállalkozói intézkedések területén - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.

Az ENSZ Global Compact kezdeményezésének jelenleg 130 országból több mint 7700 - köztük 21 magyar - vállalat a tagja. Közös céljuk, hogy egy tíz pontban megfogalmazott, az emberi jogok, a munkaerő- és a környezetvédelem területére, valamint a korrupció elleni harcra vonatkozó alapelveket betartva alakítsák ki a fenntartható fejlődés globális keretrendszerét. Az ENSZ az alapelvek és célkitűzések végrehajtását vizsgáló felmérése szerint a résztvevők a négy problémakör közül kettő esetében értek el jelentős előrelépést, a másik kettőt viszont hanyagolják.

A 97 országban, 1044 aláíró vállalkozás megkérdezésével készült felmérés szerint a tavalyi évben a cégek 74 százaléka rendelkezett a dolgozók jobb munkakörülményeit célzó előírásokkal, 51 százaléka pedig környezetvédelmi stratégiát is kialakított. Ezzel szemben az emberi jogok védelmére vonatkozó irányelveket csak a megkérdezettek 31, korrupció elleni programot pedig 32 százaléka dolgozott ki.

A válaszok szerint korrupciós ügyekben egyébként csak a cégek 43 százaléka alkalmazza a zéró tolerancia elvét. Vállalati felelősségvállalással foglalkozó munkatársat vagy etikai szakértőt pedig csak 36 százalékuk alkalmaz, 3 százalékkal kevesebben, mint 2008-ban. A csökkenés különösen az 5000 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégekre jellemző: esetükben egy év alatt 71-ről 58 százalékra csökkent azon vállalkozások aránya, amelyek az emberi jogok érvényesülését felügyelő munkatárssal is rendelkezik.


Fontos az együttműködés



A Global Compact kezdeményezésben résztvevő cégek 96 százaléka vélte úgy, a recesszió ellenére is fontos, hogy a védelmi jellegű és korrupció elleni alapelvek betartása. A cégek negyede úgy látja, a nehéz gazdasági helyzetben az irányelvek betartása még fontosabbá vált.

A cégeknek egyébként 66 százaléka várná el partnereitől, hogy maguk is betartsák a Global Compact tíz pontját, de egyelőre csak a vállalkozások 12 százaléka fogalmazta meg előírásszerűen beszállítói számára, hogy teljesítsék a munkaerő védelmi, környezeti, emberi jogi és korrupció elleni követelményeket.


  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk