Németország munkaerőpiaca kezd talpra állni
Németországban csökkent a munkanélküliség augusztusban, két éve nem volt ilyen alacsony, s nőtt a munkaerő iránti igény is.
Németországban a foglalkoztatási helyzet is javul, a BA keddi közleménye szerint júliusban 40,35 millióan végeztek pénzkereső tevékenységet, ami 137 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
A munkaerő iránti kereslet alakulását jelző úgynevezett állásindex (BA-X) 143 ponton volt augusztusban, 2 ponttal nőtt júliushoz képest, és 2 ponttal haladta meg a 2008 októberében, az utolsó olyan hónapban mért szintet, amelyben még nem volt érezhető a világgazdasági válság hatása a munkaerőpiacon.
A világméretű válság miatt eleinte nőtt a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, és tavaly június óta folyamatosan csökken. A gazdasági válság hatását tompította a rövidített munkaidő is. A helyzet javulását jelzi, hogy a közpénzzel támogatott munkaszervezési megoldás jelentősége egyre csökken; a legutóbbi, júniusi adatok szerint 406 ezren dolgoztak rövidített munkaidőben, ami 82 ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbinál.
Ugyanakkor a munkaerő-piaci kilátásokat rontja, hogy az export révén a második negyedévben minden korábbinál nagyobb növekedést elért német gazdaság bővülése lassulhat, főként az euróövezeti és az amerikai gazdaság problémái miatt - mutatott rá Eckart Tuchtfeld, a Commerzbank elemzője.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 7 napja
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 7 napja
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 1 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete