kapubanner for mobile

A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban

A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint.

images

A német gazdaság évek óta a gyenge világgazdasági teljesítmény, valamint a válságok - például az ukrajnai és a közel-keleti - valamint a magas kamatlábak következményeivel küzd. A német vállalatok az idei kilátásaikat is borúsan ítélik meg. Az aktuális helyzet megítélése és a várakozások összességében rosszak, ami kihat a beruházásokra. Olyannyira, hogy egyes vállalatok munkahelyek leépítését valószínűsítik. "Ez azt jelenti, hogy a 2024-re vonatkozó várakozások ismét kissé romlottak a 2023-as őszi felmérés óta" - írják a kölni kutatók.

Az IW rendszeresen több mint 2000 vállalatot kérdez meg felmérésének összeállításához. Március végén a vállalatok 39 százaléka minősítette rosszabbnak jelenlegi üzleti helyzetét, mint egy évvel ezelőtt, és csak 18 százalékuk számolt be javulásról. A jövőre nézve nem látszik fellendülés.

Az idei évre vonatkozó várakozások alig jobbak az aktuális helyzet megítélésénél: 37 százalékuk arra számít, hogy üzleti tevékenységük visszaesik, és csak 23 százalékuk reméli helyzete javulását. Különösen rosszak a kilátások az iparban és az építőiparban. Hosszú idő óta először a gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti. A cégek mindössze 23 százaléka keres további alkalmazottakat, míg 35 százalékuk azzal számol, hogy munkahelyek leépítésére kényszerül. Bár az egyenleg két százalékponttal nőtt, továbbra is egyértelműen negatív. Ez a megállapítás egyértelművé teszi, hogy a foglalkoztatás 2005 óta tartó tartós növekedése nem fog folytatódni - jósolta az intézet.

Az egyetlen halvány reménysugár a szolgáltatási ágazatban észlelhető. Az ágazatban működő vállalatok 34 százaléka nemcsak új munkahelyeket kíván teremteni (miközben 31 százalékuk leépít), de beruházásaik várhatóan összességében növekedni is fognak. Ez azonban nem ellentételezi azt, hogy az iparban a beruházási költségvetések továbbra is csökkennek. A vállalatok 37 százaléka kevesebbet akar beruházni, és csak 24 százalék tervez több beruházást.

"Ez azt jelenti, hogy Németország ipari bázisa egyre inkább szétesik" - mondja Michael Grömling, az IW gazdasági szakértője. "Túl régóta vagyunk már beruházási válságban" - tette hozzá. Úgy vélte, a politikából alig érkezik dinamikus ösztönzés, és ezen sürgősen változtatni kell. A kkv-szektorban is borús a helyzet. A kkv-kat képviselő szövetség szerint a cégek 45 százaléka számít arra, hogy a következő hónapokban csökken a forgalom, míg 16 százalékuk javulást vár az üzletmenetben.

A közlemény szerint a felmérésben részt vevők elsősorban a túlszabályozás csökkentését (84 százalék), az adójog korszerűsítését és a vállalkozások adóterheinek csökkentését (59 százalék) szeretnék elérni.

Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt - olvassa el korábbi cikkünk! 

  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen

A friss diplomások számára egyre fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya és a mesterséges intelligencia miatt is aggódnak. Teljes cikk

Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk