Nyertes K+F pályázat a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok, valamint informatikai vállalkozások részvételével Informatikai Kutató-fejlesztő Központ alakult meg Debrecenben. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP-2007-1.1.2) keretében meghirdetett pályázaton a kutató-fejlesztő központ 2 milliárd forint összértékű pályázata a nyertesek között szerepel.
A Debreceni Informatikai Kutató-fejlesztő Központ 10 részprojekt indítását vállalta fel a pályázatban. A pályázat támogatásintenzitása 50 százalék, ami azt jelenti, hogy az 1 milliárd forintos támogatás mellett a résztvevő cégek ugyanekkora összegű saját forrást vonnak be a fejlesztői munkába. Az Debreceni Egyetemnek, mint felsőoktatási intézménynek, nem kell saját erőt biztosítani. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert összeg jelenleg a legnagyobb volumenű sikeres informatikai pályázat Debrecenben. A program futamideje 3 év.
A megvalósuló részprojektek sok szállal kapcsolódnak a Debreceni Egyetemhez, különösképpen a Tudományegyetemi Karokhoz. Az Informatikai Kar kutató-fejlesztő tevékenysége mellett a kivitelezésben szükség lesz az egyetem jogi, valamint közgazdasági szakmai hátterére is. A részprojektek végrehajtásába bekapcsolódnak a különböző karok (Informatikai Kar, Állam és Jogtudományi Kar, Közgazdaságtudományi Kar) oktatói, kutatói, akik olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyeket később az oktatásban is tudnak használni, hasznosítani. A projekt költségvetésének 10 százalékát, 200 millió forintot pedig PhD-hallgatók ösztöndíjára, valamint fiatal pályakezdők alkalmazására kell fordítani.
A program résztvevői más vállalkozásokkal kiegészülve pályázatot nyújtottak be egy informatikai inkubátorház megvalósításra. Az informatikai inkubátorházban alacsony költségen, kezdő vállalkozások, magas innovatív értéket képviselő informatikai termékek fejlesztésére létrejött spin-off cégek indíthatják be tevékenységüket. Az inkubátorház a Debreceni Egyetem Kassai úti campusán, az Informatikai Kar tervezett új épülete mellett kapna helyet.
A közeljövő tervei között szerepel egy olyan, az Informatikai Kar által koordinált informatikai klaszter létrehozása, amelynek alapító törzstagjai többek között a sikeres pályázatokban résztvevő vállalkozások. A klaszter alapvető célja a regionális informatikai ipar megerősítése, olyan kölcsönösen együttműködő hálózat létrehozása, amely a legkülönbözőbb informatikai feladatok magas szintű megoldására képes, s innovatív erejénél fogva motorja lehet a fejlődésnek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret 4 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 7 napja
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja