kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Ötezer százalékos fizetésemelés is előfordult

Ötezer százalékot megközelítő vállalatvezetői fizetésemelkedés is előfordult az elmúlt 30 év során a legnagyobb brit tőzsdei cégek körében, és a társadalmi jövedelem-eloszlási különbségek közelítenek a XIX. századra jellemző mértékhez - áll egy brit kampányszervezet kedden nyilvánosságra hozott, nagy feltűnést keltő átfogó felmérésében.

images

A Compass nevű, baloldali irányultságú - elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek ellen és a fenntartható növekedésért kampányoló - szervezet megbízásából elkészített jelentés a kirívó esetek között említi, hogy az egyik legnagyobb brit lakossági és befektetési bankcsoport, a Barclays vezérigazgatói javadalmazása 1980 óta 4899,4 százalékkal emelkedett.

Az egyévi munkával összeállított elemzés szerint - amelynek elkészítésére a Compass külön szakértői bizottságot hozott létre - a Barclays vezérigazgatójának teljes jövedelme az 1979-1980-as pénzügyi évben valamivel több mint 87 ezer font volt, most azonban megközelíti a 4,4 millió fontot. Ugyanebben az időszakban a brit alkalmazotti átlagjövedelem 6474 fontról nem egészen 26 ezer fontra emelkedett.

A felmérést végző szakértők kimutatása szerint a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as indexében szereplő nagyvállalatok vezérigazgatóinak éves jövedelme jelenleg a 145-szöröse az éves brit alkalmazotti átlagbérnek, és ha a különbség a jelenlegi ütemben növekszik tovább, 2020-ban a legnagyobb tőzsdei vállalatok első emberei már 214-szer többet keresnek majd a brit alkalmazottak akkori átlagbérénél.

A Compass felmérése szerint a FTSE-100-as cégek vezérigazgatóinak jövedelme csak az elmúlt egy évben - miközben a brit gazdaság ismét a recesszió felé vette az irányt - 49 százalékkal emelkedett, az átlagos alkalmazotti nominálbér viszont csak 2,7 százalékkal nőtt, vagyis a brit alkalmazottak reálbércsökkenést szenvedtek el, tekintettel a gyenge gazdasági teljesítmény ellenére makacsul 4-5 százalék környékén járó inflációra.

A felmérés kimutatta azt is, hogy 2007-ben, a pénzügyi válság előtti utolsó évben a brit társadalom 0,1 százaléka "vihette haza" a teljes nemzeti jövedelem 6,5 százalékát, a felső 1 százalékra 14,5 százalék jutott, és a felső 10 százalék az éves nemzeti jövedelem 40 százalékán osztozhatott.

A Compass előrejelzése szerint a jelenlegi folyamatok alapján 2035-re a felső 0,1 százalék részesedése a teljes nemzeti jövedelemből 14 százalékra bővül, és ezzel Nagy-Britannia visszajutna a viktoriánus időszak, vagyis a XIX. század jövedelemmegoszlási viszonyai közé.

Ennek elkerülésére a kampányszervezet javaslatcsomagot állított össze a brit kormány számára. Ebben egyebek mellett szerepel, hogy a vállalatvezetők - a jelenlegi szövevényes javadalmazási rendszer helyett - részesüljenek egyértelműen megállapított alapfizetésben, és ehhez járuljon egy egyszeri, teljesítményarányos juttatás, de csak "teljesen indokolt esetekben". A Compass javaslatai között szerepel az is, hogy a cégek hozzák nyilvánosságra tíz legmagasabb jövedelmű alkalmazottjuk javadalmazását, és a felső vezetésen kívüli alkalmazottak képviseltethessék magukat a cégvezetői juttatásokról döntő testületekben.

Vince Cable, a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció üzleti ügyekért felelős minisztere kedden a BBC-nek kijelentette, hogy a kormány komoly megfontolás tárgyává teszi a kampányszervezet javaslatcsomagját. Cable szerint "nem helyénvaló,", hogy a mára kialakult "szélsőséges" vállalatvezetői javadalmazások "semmilyen kapcsolatban nem állnak" az egyes cégek teljesítményével.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk