Péntekig igényelhető a diákhitel
Február 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket azok a hallgatók, akik már márciusban Diákhitelben szeretnének részesülni. A szabad felhasználású Diákhitel kamata 7,75 százalék, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 kamata változatlanul kedvező 2 százalék.
Immár második féléve igényelhető a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2, melynek az ügyfelek által fizetendő kamatlába, az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2 százalék. A Diákhitel1 kamata is rekord alacsony szintre, 7,75 százalékra csökkent 2013. január 1-jétől, melyhez az önköltséges hallgatók mellett az állami ösztöndíjas képzési formában tanulók is hozzáférhetnek.
A korábban Diákhitel szerződést kötött ügyfelek számára automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén a beiratkozást követően, azon új igénylőknek viszont, akik már márciusban pénzhez szeretnének jutni, február 15-ig kell leadniuk hiteligénylési kérelmüket.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 1 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja
- Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása 2 hónapja
- A felsőoktatásba jelentkezők és felvettek száma 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 2 hónapja
- Minden magyar érettségi azonos értékű 2 hónapja