Péntekig tart a félév első Diákhitel igénylésének határideje
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFebruár 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban szeretne Diákhitelt kapni. A Diákhitel2-t egyedülállóan kedvező feltételekkel, változatlanul 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben résztvevők, képzési díjuk megtérítésére - írják sajtóközleményükben.
A szabad felhasználású Diákhitel1 a tavalyi évhez képest még kedvezőbb, 2,2 százalékos kamattal kínál segítséget a diákoknak.
Elindult a tavaszi szemeszterre vonatkozó Diákhitel igénylési időszak. Aki február 15-ig benyújtja hiteligénylési kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, már március közepén a kért összeghez juthat. A Diákhitel1 keretében felvehető összeg a tavalyi évben emelkedett, így akár havi 70 ezer Ft-ot is igényelhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer Ft-hoz juthatnak hozzá.
Azok számára, akik a Diákhitel2 konstrukciót választják, a felvehető hitelösszeg maximuma a képzési költség összege. Az önköltséges hallgatók részére az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2 összegéből.
A külföldi részképzésre (például Erasmus félévek, AIESEC) készülő tanulók számára kedvező módon, két félévig terjedő időre, a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, amely egy félévre akár 700 000 Ft-ot, egy teljes tanévre 1 400 000 Ft-ot jelenthet.
A Diákhitelt 45 éves korig lehet kérni és folyósítani. Az igénylési folyamat egyszerű, hiszen lehetőség van elektronikus aláírással történő szerződéskötésre, melynek köszönhetően nincs szükség személyes jelenlétre és papír alapú dokumentumok használatára. Ennek azonban előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Az e-szerződés mellett az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?