kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Szever lett a Juventus programigazgatója

Sófalvy Antal után új programigazgatót nevezett ki Matthew White, a Juventus Rádió vezérigazgatója. A pozíciót Szever Pál, az eddigi programtanácsadó tölti be szeptember 12-től, miután a feladatot eddig ellátó Sófalvy szerződése lejárt.

Sófalvy Antal nevéhez fűződik a már 18 éves, és az idén április 1-jén megújult Juventus Rádió formátumváltása, számos technikai és infrastrukturális megoldás és újítás.

Szever Pál neve szinte márkanév a rádiós piacon. Több rádió aranykora kötődik az ő tevékenységéhez. A Magyar Rádiónál kezdte pályafutását, majd az ős-Bridge FM sikeréhez járult hozzá zenei szerkesztőként, 1996-1999 között a Juventust erősítette, majd a Danubius Rádiót segítette első számú rádióvá programigazgatóként.

A szakember idén márciusban vállalt ismét aktív szerepet a médiában, tanácsai segítették a Juventus Rádió megújulását.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk

Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén

2024. április 1-jétől Vladimir Gnjidić tölti be a METRO Magyarország vezérigazgatói pozícióját, aki a februárban a METRO Ausztria élére... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek