Sztrájkolnak az egyik orosz gazdasági egyetem diákjai
Kedd óta sztrájkolnak az orosz fővárosban lévő egyik legnagyobb gazdasági egyetem diákjai az intézmény tervezett átszervezése miatt, a tiltakozó akcióval az oktatási minisztérium képviselőivel folytatott szerdai megbeszélést követően sem hagytak fel.
A minisztérium nem elégedett az oktatás színvonalával az állami kézben lévő gazdasági egyetemen és szerinte túl alacsony pontszámokkal kerültek be a diákok az intézménybe.
Az egyetemi diáktanács szerint azonban az oktatási tárca csupán rá akarja tenni a kezét az intézmény épületeire, és azt a Gazdasági Főiskolával erőszakkal akarja összevonni.
Több mint háromszáz diák döntött úgy kedd este, hogy nem hagyja el a moszkvai egyetem épületét, az akciót szervezők szerint a hallgatók többsége támogatja őket.
A Kommerszant című orosz napilap online változata ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a sztrájkoló diákok egyetemét egy volt parlamenti képviselő, a ma is aktívan politizáló Szergej Baburin vezeti. A rektor sietett cáfolni, hogy az akcióhoz köze lenne, de kijelentette, hogy a diákok követelései egybeesnek az egyetem vezetésének álláspontjával.
A sztrájkolókat vezető orosz ellenzéki politikusok, az oroszországi ellenzéki tiltakozások főszervezői is támogatásukról biztosították. Szergej Udalcov, a Baloldali Front párt elnöke, valamint Ilja Ponomarjov és Dmitrij Gudkov, az Igazságos Oroszország párt parlamenti képviselői az éjszaka megjelentek az egyetemen.
Olga Gologyec orosz miniszterelnök-helyettes közölte, hogy ké
szek a párbeszédre a sztrájkoló diákokkal. Az orosz duma, a parlament alsóháza kedden második olvasatban elfogadta az új oktatási törvény tervezetét, amely egyebek között csökkenti az állami támogatású egyetemi férőhelyek számát is.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 1 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 4 hete
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 1 hónapja