kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Tartanak a 17 millió ázsiai vendégmunkástól Bahreinben

A Perzsa- (Arab-) öböl menti államokban dolgozó közel 17 millió, többségében ázsiai vendégmunkás "az atombombánál, sőt egy izraeli támadásnál is nagyobb veszélyt" jelent - mondta a bahreini munkaügyi miniszter egy szokatlanul heves hangú interjúban, amely az as-Sark al-Auszat című napilap vasárnapi számában jelent meg.

Madzsíd al-Alavi élesen bírálta az öbölbeli arab monarchiák üzletembereit, kapzsinak, népüket pedig lustának nevezve. A miniszter 17 milliónyira becsülte a főként az indiai szubkontinensről érkező vendégmunkások számát, hozzátéve: "Nem túlzok, ha azt mondom, hogy e szám közel 30 millió dolgozót jelent majd tíz év múlva."

Alavi tavaly októberben olyan javaslattal állt az Öböl menti Országok Együttműködési Tanácsa (GCC) elé, hogy a tagországok korlátozzák hat évre a külföldi dolgozók tartózkodási engedélyét. "Az Öböl kereskedőinek lobbija azonban kudarcra ítélte e tervet, amely pedig már az elfogadás végső stádiumában volt" - mondta a bahreini miniszter.

Azt a félelmét is hangoztatta "a nyugtalanító ázsiai beáramlás láttán", hogy "tíz év múlva már az indiai szubkontinensről származó miniszter vagy parlamenti képviselő lehet itt". Az Öböl népeit lustáknak és elkényeztetetteknek minősítve Alavi azon ironizált, hogy "míg Nagy-Britanniában egy milliárdos lord maga mossa le vasárnap a kocsiját, az Öböl lakója keres valakit, aki hoz neki egy pohár vizet néhány méterről".

"Ha az Öböl-államok kormányai nem foglalkoznak a vendégmunkás-cunami ügyével, a térség sorsa igen aggasztó" - figyelmeztetett Alavi. A miniszter októberben javasolta annak a rendszernek a megszüntetését, amely szerint magánszemélyek vagy intézmények "védnökséget" vállalnak a vendégmunkások fölött, kiszolgáltatva őket a munkaadóknak. E gyakorlatot az emberi jogi szervezetek is rendszeresen bírálják, a rabszolgasághoz hasonlítják azt.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk