kapubanner for mobile

Korszerűsítik a foglalkoztatási szolgálatot

Korszerű, ügyfélbarát munkaügyi kirendeltség várja már húsz helyen a munkanélkülieket, további húsz kirendeltségen is elvégezték a számítógéppark felújítását - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Burány Sándor. A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hozzátette: a PHARE-program keretében dán és svéd tapasztalatok átvételével, 1,25 milliárd forint ráfordítással korszerűsítettek megyénként egy-egy munkaügyi kirendeltséget, és Budapesten is kialakítottak egy mintaszolgálatot.

A modernizált kirendeltségek fogadóterébe kihelyezett számítógépek segítségével a munkanélküliek önállóan is kereshetnek állást, tehetnek munkavállalási ajánlatot a munkáltatóknak. Burány Sándor szerint a munkanélküliek körülbelül fele képes erre az önálló álláskeresésre.

A szakminiszter azt is bejelentette, hogy folytatják a korszerűsítési programot. Európai uniós támogatással 8 milliárd forintot használnak majd fel 2007-ig az egész foglalkoztatási szolgálat számítógépes modernizálására, a munkatársak továbbképzésére, felkészítésére, a kirendeltségek további felújítására. Ennek keretében 1, 5 milliárd forintos ráfordítással újabb 60 kirendeltséget modernizálnak. A 174 kirendeltségből fennmaradó, körülbelül 90 egységnél ezt követően mintegy 2 milliárd forintból oldható meg a teljes körű modernizálás.

Az informatikai fejlesztések, illetve a munkatársak továbbképzése révén gyorsabban, naprakészebben követhetik majd a munkáltatók munkaerőigényét, így hatékonyabb lehet a munkaközvetítés. Ez javítja a gazdaság teljesítményét, a munkanélküliek, az inaktívak elhelyezkedési lehetőségeit. Az állami foglalkoztatási szolgálat nagyobb szerephez jut majd a sikeres állásközvetítésekben - mondta Burány Sándor szakminiszter.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek